Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
DÉRYNÉ SZÍNHÁZBÉRLET - 2019 ŐSZ Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

Kedves színházba látogató közönségünk!


2019 őszétől új, a KMO-hoz illő, modern székekkel gazdagodik intézményünk. Ezáltal a nagy színháztermünk berendezése is kissé változik. Egy sorba, a korábbi 14 szék helyett 17 széket tudunk elhelyezni. A sorok maradnak, azaz a 12. sor előtt marad az átjáró, összesen 16 sorba kínálunk bérletet, az utolsó, 17. sorba pedig jeggyel lehet majd helyet foglalni. A változás miatt úgy gondoltuk, lehetőséget biztosítunk egy időben a színházbérletek megváltására minden kedves – korábbi és új – látogatónknak egyaránt!

INFORMÁCIÓ: A tavaszi bérletek árusítása: a jelenleg bérlettel rendelkezők számára november 19-21. kedd-csütörtök között, 22. péntektől a szabad helyekre várjuk a színházbarátokat! A tematikáról bővebben információt ide kattintva kaphat.

TEMATIKA // Kattintson annak az előadásnak a képére, amelyről bővebb információt szeretne kapni! 


 

 


2019. szeptember 15. vasárnap 15.00

Topolcsányi Laura:SZELLEM A SPÁJZBAN
MINDEN BÉRLET ÉS EGYÉNI JEGY ELKELT!

a Turay Ida Színház előadása

vígjáték két részben

 

 

Valahol a kisváros szélén üresen áll egy ház. Látszólag legalábbis... Mert a falak valójában két öreg szellemet tartanak fogságban: a II. világháborús katonát, akit éppen ebben a házban ért a bombatalálat és az öregasszonyt, aki a ház magányos lakójaként hosszú évekig tűrte a bolondos szellem rendetlenkedését... Most ő is átkerült a túlvilágra, de elszakadni éppúgy nem tud a háztól, mint hadviselt szellemtársa... Fergeteges viszonyukban – a bosszantások és féktelen kergetőzések közepette – valami mégis összekovácsolja őket: rabságuk okát csak együtt képesek megfejteni... A házba váratlanul új lakók költöznek, majd egy különös látogató is érkezik és egyetlen éjszaka alatt a legmélyebb titkok is kibomlanak... A szálak a szellemek és az élők síkján párhuzamosan futnak – olykor alaposan összegabalyodnak, s ez az önmagában is komikus helyzet számtalan félreértésre szolgáltat okot, biztosítva egyúttal a néző számára a könnyfakasztó derűt és a rekeszizmok folyamatos igénybevételét...

 

Szereposztás

Öregasszony: Sztárek Andrea

Katona: Szabó Sipos Barnabás

Lajos: Győri Péter

Ági: Détár Enikő

Magda: Nyírő Bea

Vilmos: Nagy Gábor

Szelleműző: Topolcsányi Laura

Díszlet : Darvasi Ilona – Jelmez: Kovács Yvette Alida - Ügyelő, asszisztens: Vass János Pál

Játékmester: Sztárek Andrea - Rendező: Böhm György


2019. október 27. vasárnap 15.00

Ray & Michael Cooney: MINDEN LÉBEN HÁROM KANÁL

a Körúti Színház előadása
komédia két részben

 

Tom, a kissé ügyefogyott ifjú férj, és a családban a nadrágot hordó felesége, Linda várják az örökbefogadási ügynökség képviselőjét, akinek döntésén múlik, lehet-e gyerekük. Tom két vagány öccse úgy dönt, segítenek helyre tenni Tom életét, de nem sikerül túl törvényesen. Megjelenik a rend éber őre, néhány illegális bevándorló, és ezzel meg is indul a világ legismertebb vígjátékszerzőitől elvárhatóan vidám bonyodalmak sokasága.

 

Szereposztás

Tom Kerwood. Beleznay Endre

Linda Kerwood: Placskó Emese

Dick Kerwood: Oroszi Tamás

Harry Kerwood: Lipták Péter

Andreas: Szabó Kristóf

Mrs. Potter: Gyebnár Csekka

Downs: Pecsenyiczki Balázs

Katerina: Lehel Kata

Rendező: Galambos Zoltán


2019. november 17. vasárnap 15.00

Neil Simon: FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES
Turay Ida Színház előadása
vígjáték

A barátság fontos dolog, akkor is, ha az ember férjnél van, hát még, ha válik! Milyen jó is, ha van egy barátnő, aki összeszed bennünket, amíg összeszedjük magunkat, akire főzhetünk – még ha nem is éhes, akinek átrendezhetjük a lakását, pedig egyenesen rühelli a rendet. Vagyis a barátság arra is jó, hogy megtudjuk: néha egyáltalán nem lehet minket elviselni... és nem is biztos, hogy mindenben a férfiak a hibásak... Jack Lemmon és Walter Matthau után most a két férfi szerepét két igazi nő alakítja, az ő négy barátnőjük pedig csak rátesz egy lapáttal!

Szereposztás
Olive: Sztárek Andrea
Florence: Xantus Barbara
Mickey: Szántó Szandra
Renee Topolcsányi Laura
Vera: Nyírő Bea
Sylvie: Kovács Olga
Manolo: Cservenák Vilmos
Jesus: Barsi Márton
Díszlet, jelmez: Darvasi Ilona - Ügyelő, asszisztens: Pete Zsuzsanna
Rendező munkatársa: Oberfrank Réka - Rendező: Juhász Róza

2019. december 8. vasárnap 15.00
Lehár Ferenc-Bodanzky-Gábor Andor: LUXEMBURG GRÓFJA
a Pesti Művész Színház előadása
nagyoperett, élő zenekarral, két felvonásban

Sir Bazil idős herceg szerelmes Didier Angele-ba, az ünnepelt énekesnőbe. Feleségül is venné, de ez társadalmi akadályokba ütközik, nem házasodhat rangján alul. Ezért arisztokratát keres, aki hajlandó Angele-val rövid ideig tartó látszatházasságra lépni. René, Luxemburg grófja félmillióért vállalkozik erre. Basil feltétele, hogy René nem láthatja a menyasszonyt, ám a fiatalok egymásba szeretnek...

Szereposztás
René
, Luxemburg grófja: Csengeri Attila/Egyházi Géza
Angele, ünnepelt színésznő: Fogarassy Bernadett
Bazil, orosz herceg: Faragó András/Harsányi Gábor
Fleury, Angele titokzatos barátnője: Kalocsai Zsuzsa/Sáfár Anikó
Brissard, festő: Czető Roland
Juliette: Tunyogi Bernadett/Köllő Babett
Mencsikov: Bor Viktor
Pavlovics: Gyurity István
Pelegrin: Bodrogi Attila
Saville: Kelemen Ákos
Coraille: Fritz Éva
Sidonie: Lengyel Eleonóra
valamint: Magyar Viktória, Budai Márton, Czető Ádám
Karnagy: Bíró Attila/Farkas Pál - Átdolgozta: Pozsgai Zsolt- Díszlet: Halász G. Péter
Jelmez: Reininger Mária - Koreográfus: Szamosi Judit - Bor József rendezésének felújítása

A változás jogát fenntartjuk!

A bérlet ára:
I. helyár: 12 500,- Ft (1-6. sor) 
II. helyár: 11 500,- Ft (7-12. sor)
III. helyár: 11 000,- Ft (13-16. sor)

Jegyek alkalmanként a 17. sorba: 2 800,- Ft/előadás

 

Bővebb információ:

P. Tóth Erzsébet, 282-9752/0106 m., email: p.toth@kmo.kispest.hu



 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!