Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Rendezvény Főoldalra Vissza
Görög-est a Mydros Együttessel 2024 Rendezvény
2024. november 15. péntek 19:00
bezár További időpontok
2024. november 15. péntek 19:00 - 22:00
2024. december 8. vasárnap 19:00 - 22:00
KMO

2024-ben, havonta egy alkalommal folytatódnak a Görög estek a Mydros Együttes közreműködésével.


A 2001-ben alakult együttes több mint 20 órás repertoárját a legnépszerűbb görög buzuki-zenéből, népdalokból, és mai slágerekből állította össze, így népszerű a hazai görög és táncházas közönség körében is. A görög és magyar fiatalokból álló csapat dinamikus, rendkívül ritmusos, kifejezetten táncolható zenét játszik.

A májusi alkalommal két kiegészítő programmal is kedveskedtünk: Görög Ifjúsági Egyesület, amatőr színi társulata 2015 februárjában alakult és azóta számtalan rendezvényen vettek részt. Különböző, zenés- (olykor) táncos Ókori Görög harcos bemutatókat tartanak, szerte az országban. Egy kisebb formagyakorlatot és párbajt is láthattak Tőlük a résztvevők, majd ruháikat és felszereléseiket felpróbálva lehetett közös fotókat készíteni egy ókori görög templom előtt. Az elmúlt esteken görög ételkóstoló is volt a Kispesti Görög Nemzetiségi Önkormányzat által. Hogy mivel készülünk őszre, az egyelőre legyen meglepetés. 

Következő alaklom: 2024.10.11. I P I 19.00  online jegyvásárlás


A Görög estek a KMO-ban mindig izgalmasak:

Időpontok:

2024. február 24. szombat 19.00 - 22.00
2024. március 23. szombat 19.00 - 22.00
2024. április 20. szombat 19.00 - 22.00
2024. május 10. péntek 19.00 - 22.00
2024. június 15. szombat 19.00 - 22.00
2024. október 11. péntek 19.00 - 22.00
2024. november 15. péntek 19.00 - 22.00
2024. december 8. vasárnap 19.00 - 22.00

Belépődíj: 1.500,- Ft

online jegyvásárlás

További információ:
Sz. Urbán Szilvia, tel.: 282-9752/0107 m., email: urban.szilvia@kmo.kispest.hu

A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg!

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!