Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
ONLINE! Pesti Művész Színház - Az ördög nem alszik Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

A Pesti Művész Színház engedélyével és támogatásával bemutatjuk:

Vaszary G., Fényes Sz., Szenes I. - AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK zenés vígjátékát két részben, parádés szereposztásban, köztük: Benkóczy Zoltánt, Beleznay Endrét, Straub Dezsőt is láthatjuk!

Az előadás 2020. június 14-én 12 és 20 óra között lesz elérhető ezen az oldalon!

 

 

 

 

 

Lord Archibald Cavendish szívesen látná két utolsó rokona, Ronald és Jane egybekelését, hogy a családi vagyon szétforgácsolódás nélkül szálljon jogos örököseire. A lord szeretné összeboronálni őket, ezért saját halálhírét kelti, s végrendeletében kiköti, hogy az örökösök kötelesek egy hónapig a kastélyban tartózkodni, közösen étkezni, egymástól csókkal elbúcsúzni. A fiatalok, akik már utazásuk során összekülönböztek, a legkülönfélébb terveket eszelik ki, hogy a végrendelet megszegésére, s ezáltal az örökség elvesztésére kényszerítsék a másikat. Mikor kiderül, hogy lord Cavendish él, s a végrendelet már nem áll közéjük, kibékülnek. 


Főszereplők:

 

Lord Archibald Cavendish      Benkóczy Zoltán

Jane, az unokája                    Oszter Alexandra/Szabó Erika

Ronald, az unokaöccse          Beleznay Endre

Horace, az ügyvédje               Benedek Gyula

Ruth, Jane barátnője              Fogarassy Bernadett

Grace, Jane barátnője            Lengyel Eleonóra

Atsy, Jane barátnője               Vanya Tímea

Tom, Ronald barát                  Besztercei Attila

Nick, Ronald barátja               Straub Péter

Alan, Ronald barátja               Boros Ádám

Willibald                                   Straub Dezső

Thimothy, az inas:                   Fogarassy András

 

Koreográfus: Ullmann Kriszta


Rendező: Straub Dezső

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!