Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
RENDHAGYÓ ÉNEKÓRA 2021 – FOOL MOON: MI FÁN TEREM AZ ACAPPELLA? Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}
KMO
Figyelem! Sajnálattal tájékoztatjuk vendégeinket és a jelentkező intézményeket, hogy 2021. november 23-a rendhagyó óra a  Fool Moon együttessel elmarad! Az elmaradt óra várhatóan tavasszal kerül megrendezésre. Megértésüket köszönjük!

Fotó: Foolmoon.hu

2021. október 21-én és november 23-án 9.30-tól a Rendhagyó énekóra keretén belül a Fool Moon együttes lesz a KMO vendége.

A Fool Moon Magyarország első kifejezetten pop-acappella módon éneklő együttese lesz vendégünk az idei rendhagyó énekóra programunkon. Eddigi pályafutásuk alatt 7 nagylemezt, 13 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak. Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban.

A Mi fán terem az acappella? egy közel egyórás történelmi áttekintés az őskortól a gregoriánokon és népzenén keresztül a gospelen és rock’n’roll-on át a mai modern popzenéig. A tényszerű, de szórakoztató elbeszéléseket sok dalrészlet tarkítja, melyben a hallgatóknak alkalmuk adódik játékosan tanulni, bekapcsolódni egy acappella együttes hangzásába tapssal, csettintéssel és akár énekléssel is.

Belépődíj: dímentes, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Bővebb információ és jelentkezés:
Szabó Andrea, tel.: 282-9752/0107 m., email: andi.szabo@kmo.kispest.hu

 

Rendezvényünk a Köszönjük, Magyarország! támogatásával valósul meg!

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!