Bevezető a klasszikus zenébe - nem csak diákoknak!
A Duna Szimfonikus Zenekar rendhagyó zenei órája Zelinka Tamással
A KMO rendszeresen ad otthon rendhagyó zenei, vagy irodalmi óráknak diákok számára. Sajnos az utóbbi időben, a pandémia miatt ezek az alkalmak elmaradtak. Ezért is örültünk az idén 60 éves fennállását ünneplő Duna Szimfonikus Zenekar koncertfelvételének. Nektek játszunk! címmel 40 perces koncert segít felkelteni a diákok és zeneszerető felnőttek érdeklődését a klasszikus zene iránt a Duna Szimfonikus Zenekar előadásában, Zelinka Tamás műsorvezetésével.
Az óra május 11-én, 10 órától lesz megtekinthető:
A zenekar szerint a komolyzene sem mindig borzasztóan komoly és igenis szerethető, ha a mai kor eszközeit felhasználva, fülbemászó dallamokkal és érdekes ismeretekkel megtűzdelve akarjuk becsempészni a diákok mindennapjaiba. Ezen gondolathoz kapcsolódva ajánlják minden érdeklődő figyelmébe az idén 60 éves jubileumát ünneplő Duna Szimfonikus Zenekar rendhagyó, speciálisan az általános és középiskolás diákok számára készített online ének-zene óráját. Az órát vezeti, továbbá sok-sok érdekes információt mesél a zeneszerzőkről és a művekről: Zelinka Tamás (nagybőgő-, szolfézs- és általános iskolai tanár, a Parlando internetes zenepedagógiai folyóirat felelős szerkesztője, zenei ismeretterjesztő), a Duna Szimfonikus Zenekar hangversenyeinek állandó műsorvezetője. A zenekar vezető karmestere Deák András, művészeti vezetője Szklenár Ferenc.
(Köszönjük a Zenekarnak, hogy koncertfelvételüket díjmentesen közvetíthetjük!)
Kérjük az iskolai osztályokat, jelezzenek vissza az előadás megtekintéséről a p.toth@kmo.kispest.hu email címre: hány fő tekintette meg a felvételt; hogy tetszett a diákoknak a koncert? Válaszaikat előre is köszönjük!)
A Rendhagyó zenei óra 2021. május 11-én, 10 órától tekinthető meg ezen az oldalon!
A Duna Szimfonikus Zenekar bemutatkozó filmje:
Műsor
Farkas Ferenc: Régi magyar táncok a 17. századból – Intrada (Bevezető tánc), Apor Lázár tánca
Duna Szimfonikus Fúvósötös
Demeter László – fuvola
Farkas Anna – oboa
Demeter Tibor – klarinét
Lantos Zsófia – kürt
Kiss Gábor – fagott
Duna Szimfonikus Rézfúvós Együttes
Komlóssy Gábor, Végh Tamás – trombita
Somogyi Zoltán – kürt
Lukács Andrea – harsona
Székely Zsolt m.v. – tuba
Weiner Leó: Divertimento, No.1 op.20 – 2. Rókatánc, 5. Csűrdöngölő
Duna Szimfonikus Zenekar Vonószenekara
Vezényel: Deák András
Bartók Béla: Magyar képek – Medvetánc
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Wolfgang Amadeus Mozart: Szánkázás /Három német tánc K.605 Nr.3 Allegro/
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Camille Saint-Saëns: Az állatok farsangja – A hattyú, Az elefánt
Reiter Anna – cselló, Dénes Balázs m.v. – nagybőgő, Lengyel Andrea m.v. – zongora
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Mese Szaltán cárról – A dongó
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
ifj. Johann Strauss: Tere-fere polka
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Műsorvezető: Zelinka Tamás
Vezető karmester: Deák András
Művészeti vezető: Szklenár Ferenc
Kulturális menedzser: Oláh Monika
Hang- és videófelvételek, utómunka: Demeter László
A felvételek a Duna Palota Színháztermében készültek