Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
A Magyar Kultúra Online Hete a KMO-ban Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

A Magyar Kultúra Online Hete a KMO-ban

2021. január 18. hétfő – január 23. szombat

 

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes  kulturális hagyományainknak, gyökereinknek.

Az emléknapon a magyarság szerte a világon megemlékezik a kulturális értékeikről. Kiállításokat és koncerteket szerveznek. Könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. Így volt ez nálunk Kispesten is a korábbi években.

Ebben az esztendőben a pandémiás helyzet miatt rendhagyó módon ünnepeljük meg ezt a jeles napot.

Hat napon keresztül az online térben mutatjuk be az Önök számára a magyar kultúra sokszínű műfajának egy-egy kis szeletét. A különböző művészeti területek bemutatásán keresztül szeretnénk felhívni a figyelmet a magyar kultúra jelentőségére, szellemi értékeink megőrzésének fontosságára, a kultúra lelkünket is pozitívan befolyásoló jelentőségére. Várjuk szeretettel Önöket a képernyők elé a KMO kultúra hetének programjain!


Ugrás az adott programra:

 

 

2021. január 18. hétfő 19.00 – ZENE - díjmentes

A KMO és a Kispesti Cigány Önkormányzat közös szervezésében

Canarro együttes koncertje
felvételről

 

A virtuóz manouche swing, Budapest múltszázadi szalonzenéivel fűszerezve, egy csipetnyi Párizzsal, a jazz zenei szabadságával, Django Reinhardt zenéjét idézve.

 

A Canarro formációja egy különleges autentikus nyugat-európai manouche swing felállás, amelynek repertoárjában Django Reinhardt által ismertté vált gypsy jazz és a hazai tradíciók találkoznak.


Az együttes tagjai:

Lakatos Vilmos - szoló manouche gitár

Szakál Tamás - hegedű / ének

Jakab Viktor - gitár

Soós Márton - bőgő

Az online koncert megtekinthető lesz ezen az oldalon »

2021. január 19. kedd 19.00 – ISMERETTERJESZTÉS - díjmentes

Papp János színművész Lappföldi útinapló-estjének előadása

(Az október 28.-i KMO-ban tartott előadásának felvétele)

 

Egészen különleges élményben lehetett része annak, aki október 28-án ellátogatott hozzánk. Papp János, a vándorszínész – ahogy ő nevezi magát – egy különleges világba, Európa északi csücskébe, Lappföldre kalauzolt el bennünket. Az El Caminot követően, a második nagy túra Finnországba, egészen pontosan Lappföldre hívta a vándorszínészt és feleségét.  Repülővel Helsinkibe, aztán onnan már Ivalóba, a sarkkörön túlra, majd 600 kilométer busszal Nordkappig. Ott rövid pihenés, aztán irány gyalog, délnek. Ez volt a terv, és a kalandos történetből megtudhatjuk, hogy mi lett a valóság! Az élménybeszámolót az útról készült gyönyörű képek, versidézetek és János egyedi humora teszi teljessé.

 

Az online előadás megtekinthető lesz ezen az oldalon »

2021. január 20. szerda 19.00 – TÁNC - díjmentes

Válogatás az ArtsMűhely Táncstúdió díjnyertes táncaiból

A táncstúdió évek óta tart tanfolyami órákat kicsiknek és nagyoknak egyaránt a KMO-ban Csernus Anita táncművész vezetésével. Nagyon sok elismerés övezi munkájukat, sok-sok díjjal lettek már gazdagabbak, öregbítve ez Kispest és a KMO hírnevét is. Egyik ilyen fellépésükön készült felvételükkel a táncművészetet népszerűsítjük.

 

Az online táncelőadás megtekinthető lesz ezen az oldalon »

2021. január 21. csütörtök 19.00 – KIÁLLÍTÁS - díjmentes

Látványraktár nyílik a Kispesti Gránitgyár termékeiből

Képes beszámoló a Kispesti Helytörténeti Gyűjteményből

 

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény muzeológusai által megrendezett kiállítással, filmmel köszöntjük a helyi ipartörténelem jeles képviselőit, bemutatva 1922-ben, vagyis közel 100 évvel ezelőtt alakult Kispesti Gránitgyár kiváló termékeit. Az új látványraktár tárlatának létrehozásába kaphatunk betekintést a képes beszámoló keretében.

 

Az online bemutató film megtekinthető lesz ezen az oldalon »

2021. január 22. péntek 19.00 – SZÍNHÁZ - díjmentes

Jávor „Pali” utolsó mulatása – a Magyarországi Szerb Színház előadása
(a KMO felvétele)

 

1959 augusztusa. A Városmajori Kórház udvarában, egy kórterem ablaka alatt, muzsikus cigányok zenéjükkel gyógyítgatják beteg társukat. Váratlanul megjelenik Jávor Pál, a színészlegenda a magyar film korabeli királya, aki szintén a kórház ápoltja. Mulatni szeretne, még egyszer… és szeretné elmondani mindenkori „bizalmasainak”, a cigányzenészeknek mi történt vele eddigi élete során:kik voltak a szülei, miként lett színész, hogyan ismerte meg a feleségét, mi történt vele a koncentrációs táborban és hogyan fogadták a hollywoodi álomgyárban.

Szereti ha Jávor „Pali”-nak nevezik miközben mondandójába belesűríti véleményét az önkényről, legyen az társadalmi, szakmai vagy magánéleti és végigvezet minket a magyar film és színjátszás egyik hőskorszakán. Mindeközben szeret, imádkozik….. és mulat, mulat, mulat...

 

Az előadás felidézi egy igazán kiváló színművész életének legszebb pillanatait és életének utolsó napjait sok-sok zenével.

Szereplők: Benkő Péter, Suki István, Rusz Márk Milán

Írta és rendezte: Rusz Márk Milán

 

Az online előadás megtekinthető lesz ezen az oldalon »

2021. január 23. szombat 10.00 és 16.00 – FILMMŰVÉSZET
díjmentes, de regisztrációhoz kötött

Régi magyar filmritkaságok

 

Két magyar alapfilmet ajánlunk ezen a napon látogatóink figyelmébe a Nemzeti Filmvagyon Filmarchívumának jóvoltából.

 

Az filmvetítés online érhető el, regisztrációt követően. Jelentkezni lehet: informacio@kmo.kispest.hu. A megtekintéshez szükséges linket a KMO Művelődési Központ küldi el a megadott e-mail címre. (Kérjük figyelje a spam mappát is!)

 

A gyermekeknek délelőtt: Égigérő fű (80 perc)

Az Égigérő fű 1979-ben bemutatott magyar film, amely Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült. Az élőszereplős játékfilm rendezője Palásthy György. A zenéjét a Locomotiv GT szerezte.

A főszerepekben Rajz János, Hintsch György és Ullmann Mónika láthatóak.

 

A felnőtteknek koraeste: Szép lányok, ne sírjatok! (84 perc)

Az 1970-ben bemutatott film rendezője: Mészáros Márta, operatőre: Kende János. A film zenéjét szerezte: Baksa-Soós János, Frenreisz Károly, Tolcsvay László, Orszáczky Miklós, Szörényi Levente, Sztevanovity Zorán. Főszereplők: Jaroslava Schaller, Zala Márk, Balázsovits Lajos, Bujtor István, Piros Ildikó.

Öt fiú és egy lány galerit alkotnak, rajonganak a beat-együttesekért, koncertről koncertre kísérik őket. Juli, az egyik fiú menyasszonya beleszeret egy zenészbe, vidékre is elkíséri koncertezni. A féltékeny vőlegény és a csapat utánuk megy, s már-már verekedésre fajul a dolog, mikor a vőlegény szabad választást ad Julinak, aki ezért a gesztusért újra, igazán beleszeret. A film a rendezőnő legfőbb témája (a nők döntése és szabadsága) keretében a beat korszakban fellazuló társadalmi struktúrákat elemzi, miközben a hatvanas évek legnépszerűbb beat-együttesei: a Metró, a Szíriusz, a Kex zenélnek. A film pontos lenyomata annak a bulizós, depressziós korhangulatnak, amely hatvannyolcas mozgalmak leverését követően Európában meghatározó volt.

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!