Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
ONLINE! Lehár Ferenc-Bodanzky-Gábor Andor: LUXEMBURG GRÓFJA Rendezvény
2020. március 29. vasárnap 12:00

A KMO rendszeres partnerének, a Pesti Művész Színház - Fogarassy András igazgató - engedélyével és támogatásával két színházi előadást láthatnak a KMO látogatói. Célunk, hogy ebben a helyzetben se maradjanak vendégeink színházi élmény nélkül. A második előadás Lehár Ferenc-Bodanzky-Gábor Andor: LUXEMBURG GRÓFJA című nagyoperettje, melynek 1. és 2. felvonása
csak 2020. március 29-én, vasárnap, 12-20 óra között lesz elérhető!

Az előadás az alábbi hivatkozásokra kattintva érhető el:

Leírás a darabról:
Sir Bazil idős herceg szerelmes Didier Angele-ba, az ünnepelt énekesnőbe. Feleségül is venné, de ez társadalmi akadályokba ütközik, nem házasodhat rangján alul. Ezért arisztokratát keres, aki hajlandó Angele-val rövid ideig tartó látszatházasságra lépni. René, Luxemburg grófja félmillióért vállalkozik erre. Basil feltétele, hogy René nem láthatja a menyasszonyt, ám a fiatalok egymásba szeretnek...

Szereposztás

RENÉ, Luxemburg grófja - CSENGERI ATTILA/EGYHÁZI GÉZA
ANGELE, ünnepelt színésznő - FOGARASSY BERNADETT
BAZIL HERCEG, orosz herceg - FARAGÓ ANDRÁS/HARSÁNYI GÁBOR
COLETTE - KALOCSAI ZSUZSA/SÁFÁR ANIKÓ
BRISSARD, festő - CZETŐ ROLAND
JULIETTE - TÖRÖK ANNA/KÖLLŐ BABETT
MENCSIKOV - BOR VIKTOR
PAVLOVICS - GYURITY ISTVÁN
PELEGRIN - BODROGI ATTILA
SAVILLE - KELEMEN ÁKOS
ANYAKÖNYVVEZETŐ - BENEDEK GYULA
CORAILLE - FRITZ ÉVA
SIDONIE - LENGYEL ELEONÓRA

valamint: Magyar Viktória, Budai Márton, Czető Ádám, Umbráth László

Karnagy: Bíró Attila/Farkas Pál
Átdolgozta: Pozsgai Zsolt, fordító: Gábor Andor
Díszlet: Halász G. Péter
Jelmez: Reidinger Mária
Koreográfus: Szamosi Judit
 
Bor József rendezésének felújítása

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!