Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
II. TAVASZI SZÍV – LÉLEK – TESTÉBRESZTŐ! Rendezvény
2019. március 10. vasárnap 09:00

Március 10-én, második alkalommal szervezzük meg a Tavaszi szív - lélek - testébresztő programsorozatunkat, ahol 2019-ben a fókuszba az autoimmun betegségek kerülnek. Mit tehetünk az életminőség javulásáért? Többek közt erre a kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők. Ugrás a programokra »

A KarcFM-ben is Tavaszi szív - lélek - testébresztő:
(a beszélgetés Szendi Gáborral 17:35-től kezdődik)

 


Az autoimmun-betegségek lényege, hogy a szervezet az immunrendszer segítségével ellenségesen reagál saját szöveteinek valamelyikére. Jelenleg kb. 60 autoimmun-betegséget tart számon a medicina; a spektrum a szervekhez kötött betegségektől (pl. gyulladásos bélbetegség vagy Basedow-kór, amely a pajzsmirigyet támadja) egészen a szisztémás betegségekig terjed (pl. gyulladásos reuma, szklerózis multiplex).

 

A délutáni előadásokon ezekről esik majd szó, de ne feledkeztünk meg a gyerekekről sem. Délelőtt Halász Judit koncerttel, családi kézműveskedéssel és csokik workshoppal szórakoztatjuk majd a legkisebbeket. 


PROGRAMOK


 

9.00 -13.00: Családi kézművesség az Agórában (díjtalan)


10.00: Így készül a belga bonbon! Csokis workshop a Kultúr Kamrában (Jegyár: 600,- Ft)
Ismerkedés a csokoládé történetével, belga csokoládé pasztillával és bonbonok alapanyagaival, a Süß-Édes Élet csapatával.

 

11.00: Találd meg a saját stílusod! Stílustanácsadás (díjtalan, de emailes regisztrációhoz kötött)
A StartMyStyle stílustanácsadó csapat küldetése az, hogy mindenkivel megismertessék a színek fontosságát az öltözködésben. Nem egyszeri "átváltoztatást" végeznek egy fotó kedvéért, hanem meghatározzák a klienseik színtípusát és segítenek abban, hogy mindenki a legszebb arcát mutathassa meg. Olyan tudást adnak át, amelyet egyedül is alkalmazni lehet majd a mindennapokban. Adrien és Kata elárulják a pozitív első benyomás titkát, és megmutatják annak tudatos alakítását. Beszélnek arról, hogy milyen hatással vannak ránk és környezetünkre a színek, mennyire fontos szerepük van megjelenésünkben, és az életünk minden területén. Belekortyolunk egy olyan önbizalomerősítő koktélba, ami után garantáltan színesebben látjuk a világot!

 

11.00: Halász Judit koncert  Minden jegy elkelt!


 

12.30-14.00: Kundalini jógával a gyulladási folyamatok csillapításáért Cseri Csillával (jegyár: 1.500,-Ft)

 

13.00-14.30: Domján Áron: Autoimmun betegségek és az agykontroll (jegyár: 1.500.-Ft)

 

14.00-15.00: Dr. Bíró Szabolcs: Terápiás hatású étrend-kiegészítők kiválasztásának szempontjai 
(díjtalan, de emailes regisztráció szükséges) 

 

14.10-19.00: Beszélgetés a családállításról Farkas Annával (díjtalan, de emailes regisztráció szükséges)

Öröklött családi betegségek a családállítások tükrében. Előadás után családállítás a gyakorlatban.
„A testi és lelki bajok hátterében tudattalan sorsátvételek vagy saját életbeli történetek állhatnak. A családállítás a nehéz sorsokról szól, csak ezzel dolgozunk. Ha »átvett a csomag«, leteheted, ha a tied, akkor is.” Beszélgetés
 

15.00-17.00: Dr. Balázs Csaba Professzor előadása: Az immunrendszer felépítése, élettani és kóros működése (jegyár: 1.500,-Ft)

 

17.30-19.30: Szendi Gábor előadása: Mikor és miért alakultak ki az autoimmun betegségek? (jegyár: 1.500,-Ft) 
Tanulságok az emberi evolúcióból 

  


NAPIJEGYEK


4800,- Ft (jógás napijegy)
Napijegy online megvásárlása itt »

4 000,- Ft (jóga nélküli napijegy) 
Napijegy online megvásárlása itt »

Napijegyek kaphatók a jegy.hu oldalán is!


 

Bővebb információ:

Markó Mónika, tel.: 282-9752/0106 m., email: marko.monika@kmo.kispest.hu

 


 TÁMOGATÓK


 

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!