Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
Engedem, hadd menjen!

Engedem, hadd menjen. Ez a címe Lévai Balázs televíziós újságíró dokumentumfilmjének, amelyben nemcsak a Csík zenekar által is feldolgozott Quimby-dal, a Most múlik pontosan születésének körülményeit ismerhetjük meg, hanem három újrakezdés történetét is. November 24-én – a filmvetítés mellett – KMO Művelődési Házban Lévai Balázs többek között erről is kérdezi vendégeit, a film főszereplőit Kiss Tibit, a dal szerzőjét, a Quimby frontemberét és Csík Jánost, a Csík Zenekar vezetőjét.

Ez az est többről szól, mint egy egyszerű filmvetítés. A Csík zenekar, Kiss Tibi (Quimby) és az ismeretlen erdélyi, erdőszombattelki zenekar történetének különös összefonódását tárja szemünk elé. Egy olyan dal foglalja mindezt keretbe, melynek népszerűségét az is mutatja, hogy nyelvtől és élethelyzettől függetlenül rengetegen énekelték már, dolgozták fel. A Most múlik pontosan dal afféle himnusszá vált, így nem csoda, hogy Lévai Balázs televíziós újságíró egy 77 perces dokumentumfilmet szentelt a dal történetének.

A film vetítése előtt és után beszélgetés formájában többek között arra is választ kapunk majd, hogyan volt képes elengedni súlyos autóbalesetét Csík János, alkohol- és drogproblémáit Kiss Tibi, de az est más érdekességet is tartogat a résztvevők számára.

Egy felejthetetlen élmény vár mindenkire, aki eljön november 24-én 19 órakor az Engedem, hadd menjen című estre, a KMO Művelődési Házba, ahol filmvetítést, zenét és három karizmatikus ember beszélgetését tekinthetik meg az érdeklődők.

Programunkról itt olvashat bõvebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!


--

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna 



 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!