Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
Konferencia a gyermekkori szorongásos zavarokról

A KMO Művelődési Központ és Könyvtár  kiemelt figyelmet fordít a prevencióra. Éppen ezért 2022. november 21-én, 9 és 16 óra között immáron húszonnegyedik alkalommal szervezzük meg MONDJ NEMET! Konferenciánkat. Az idei év témája: Kór, tünet, kortünet - A gyermekkori szorongásos zavarok. Nem kisebb szaktekintélyek jönnek el hozzánk, mint Tari Annamária pszichoanalitikus, Szabó Éva egyetemi docens, de itt lesz velünk Bognár Vivien klinikai szakpszichológus és Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője is.

A konferencia a gyermekkori szorongásos zavarokat, azok okait, fajtáit, jellemző tüneteit tekinti át neves előadók közreműködésével. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a sokakat érintő problémára, bemutassa a jellemző trendeket, rámutasson a megelőzés jelentőségére, a terápiás lehetőségekre és gyakorlati tanácsokat adjon a szülőknek, pedagógusoknak, szociális területen dolgozó szakembereknek.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2022. november 18-án 12 óráig lehet:
ONLINE REGISZTRÁCIÓ 

Program

  • 9.00// regisztráció

  • 9.30 // Köszöntőt mond:
    Gábor Ilona a KMO Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója
    Gajda Péter - Kispest polgármestere

  • 09.40-10.30 // Tari Annamária pszichoanalitikus
    A XXI. század veszélyei – Érzelmek és változások

  • 10.30-11.30 // Szabó Éva Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet Tanszékvezető egyetemi docense
    Kevesebb feszültséggel az iskolában - egyszerű stresszkezelési lehetőségek tanároknak és diákoknak

  • 11.30-11.45 // kávészünet

  • 11.45-12.30 // Bognár Vivien Heim Pál OGYI, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológusa
    Gyermekkori szorongások: normalitástól a zavarokig

  • 12.30-13.15 // Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője
    Hogyan segíthet egy beszélgetés? - A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szolgáltatásainak bemutatása

  • 13.15-14.00 // ebédszünet (szendvicsebéd)

  • 14.00 // Szekcióülések

    I. K.I.A.B.Á.L Bűn- és Áldozattá válást megelőző, valamint drogprevenciós társasjáték bemutatása

    II. Nézőművészeti Kft. – 7 nap című előadása az iskolai zaklatásról
    65 perc +45 perc interaktív feldolgozó beszélgetés
    szereplők: Jankovics Anna, Kőszegi Mária, rendező: Scherer Péter

    III. Kék Vonal Alapítvány a gyakorlatban

A program a Kispesti Önkormányzat és a Kispesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) támogatásával valósul meg.

 

Budapest, 2022.11.09.

 

--

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!