Népmesék hete

Időpont: 2025. szeptember 29-október 5. hétfő-vasárnap
Helyszín: online program - Wekerlei Könyvtár honlapja és Facebook oldala
Ajánlott korosztály: 3-99 éves korig

Kedves meséket küldünk a hét minden napján a könyvtár Facebook oldalán, csokorba szedve a honlapunkon keresztül kicsiknek és nagyoknak.
„A népmese olyan, mint a Szentírás. A mesékben is rengeteg bölcsesség, útmutatás, erkölcsi tisztaság van.” Kovács Magda

Így jár, aki irigy

Volt egyszer egy szegény ember. Nagyon sok gyermeke volt, már talán a számukat se tudta. Avval kereste a kenyerét, hogy a Drávára járt halászni. Egyszer, ahogy kimegy a Drávára, kihalász a vízből egy karikás valamit. Kezébe vette, nézegette, hazavitte. Gondolta, hogy otthon a gyerekeknek lesz mivel játszani. Ahogy a gyerekek játszottak vele, az mindig fényesebb lett. Egyszer csak látta, hogy aranykarika. Összeszedte a cókmókját, a karikát egy ruhába göngyölte, s felment a királyhoz. A kapunál megállították, nem akarták beereszteni.
- Mi járatban van kend? - kérdezik.
- Hoztam a királynak ajándékot, azért akarok felmenni! - mondja az ember.
Arra felengedték. Mikor az aranykarikát átadta a királynak, azt kérdezte tőle:
- Honnan való ez az aranykarika? Hol vetted?
- Fölséges király, nem vettem én ezt sehonnét: halásztam a Drávában, és ott fogtam.
A király elfogadta az aranykarikát, de megparancsolta, hogy adjanak a szegény embernek ezüstöt meg papírpénzt, amennyit csak elbír. A szegény hétrét görbült, olyan sok pénzt kapott.
Mikor hazaért, az egyik fiát elküldte a bátyjához, hogy kérje el a mérőt.
Azt mondja a bátyja a gyereknek:
- Ugyan, minek nektek a mérő, mikor még egy falat kenyeretek sincsen!
A gyerek nem szólt semmit. A bátyja a mérőt előbb szurokkal jól kikente, úgy adta oda. Mikor a pénzt megmérték, a gyerek visszavitte a mérőt, de sem otthon nem látták meg, sem ő nem vette észre, hogy egy ezüstpénz a szurokba beleragadt.
Kérdezi a bátyja a gyereket:
- No, mit mértetek vele?
Azt mondja a gyerek:
- Borsót!
Tudta is a gyerek, hogy mit mértek! Nem előtte csinálták! Mikor már a gyerek hazament, az idősebb testvér akkor nézte meg a mérőt. Hát látja, hogy egy ezüstpénz van a szurokba beleragadva.
Azt mondja magában: „Dehogy mértek ezek borsót! Hiszen itt pénz van”
Azon nyomban szaladt az öccséhez, hogy mondja meg neki, hol szerezte azt a sok pénzt. A felesége is vele ment. Gondolta a szegény ember, megtréfálja azt a zsugori testvérét, aki olyan rideg volt mindig hozzá. Azt mondta, úgy lett a pénz, hogy macskát vittek a királynak, mert annyi ott az egér, hogy még a királynak is a fülét rágják.
Rávágja erre tüstént a bátyja felesége:
- No, ember, vegyünk mi is macskát!
Azt mondja a szegény ember figyelmeztetőül:
- Ángyomasszony, ne vegyen sokat, mert megkarmolja!
De az nem hallgatott rá. Hazamentek, minden vagyonukat eladták, a pénzükön meg macskát vettek. Egy nagy kocsi macskát vittek a királyi várba.
Kérdezik a kapunál a katonák:
- Hová mennek kendtek?
- A királyhoz!
- Mi járatban?
- Hát macskát hoztunk neki!
- Nem mennek el kendtek rögtön a dolgukra? - mondják a katonák. - Csak nem akarnak a királynak macskát vinni?
De az ángyomasszony elkezdte ám a beszédet, hogy hallották, hogy itt olyan sok az egér, még a király fülét is rágják, és a múltkoriban csak egy macskát hoztak ide! Az ide nem elég! Ők hoztak egy egész kocsival.
A katonák alig eresztették be őket. De mégiscsak beeresztették.
Mikor a király elé értek, el sem mondták, hogy miben járnak. Azt hitték, olyan nagy örömöt okoznak neki. Egyenesen kioldozták a sok zsákot. A rengeteg éhes, dühös macska meg csak neki a királynak, karmolta, tépte, az meg nem tudott hová menekülni előlük: jajgatott, ahogy a száján kifért Beszaladtak a testőrök, alig tudták a sok macskát agyonverni meg kikergetni. Akkor aztán az embert is jól megverték és kikergették.
Mehetett az ember a feleségével haza.
Sose lettek többé gazdagok.

A két borsökröcske

Hát volt egyszer egy igen-igen szegény ember, szomszédjában lakott még egy nálánál is szegényebb. Az egyiknek fia volt, a másiknak leánya. Kapták magukat a szegény emberek, s összeboronálták a legényt s a leányt, hogy ha már annyiban van: legyen egy kódustarisznyából kettő.
Azt mondja egyszer az ifjasszony az urának.
- Hallá-e! Kied, az igaz, hogy nincs pápista hiten, de próbáljon egyet: böjtöljön meg egy pénteket, hátha adna az Isten valamit.
A férfiember meg is hallgatta a tanácsot, nem eszik egy betévő falást sem pénteken, hanem az Isten nem adott azért semmit. ,,No, isten neki - gondolja magában -, legyen a többi után!" -, s megböjtöli a másodikat meg a harmadikat is, s egyszer csak úgy beléjött a böjtölésbe, hogy hét egymás után eső pénteken nem evett semmit, de semmit az ég alatt.
De az Isten csak nem adott semmit a hétnapos böjtre sem. ,,Hm - gondolja magában -, ez már csak elég volt, ha akart volna ő szent felsége, erre adhatott volna!"
Meggondolkozik a szegény ember, s azt mondja a feleségének:
- Hallod-e feleség? Süss nekem egy hamuból sült pogácsát, mert menni akarok az Istenhez, hadd látom: hol a hiba.
Süti is az asszony, s a szegény ember útnak indul.
Déltájt elért a Herecz-erdőbe. Ott talált egy ősz embert, amint két akkora ökörrel, mint egy-egy borsszem, szántogatott a ciheres parlagon. Köszön neki, s az fogadja is. Kérdi, hogy merre van szándéka. Mi járatban van?
- Én bizony az Istenhez mennék - felel a szegény ember. - Hét pénteken böjtöltem, s nem adott érte semmit. Most azt szeretném megtudni, hogy miért nem adott.
- Abba hiába ne fáradj - mondja az ősz öregember -, hanem én neked adom ezt a két borsökröcskét, ezek után elélhetsz, csak senkinek el ne add, akármennyit ígérjenek értök.
Hazahajtja a szegény ember a két ajándék állatot, s másnap mindjárt erdőbe ment vélök. A szekeret innét s túl szedte össze, egyik ember kereket, a másik rudat a harmadik tengelyt adott, s úgy tákolta össze.
Elég az, hogy volt, olyan, amilyen. De nem is mert két szál fánál többet feltenni, mert az ökröcskékben még kevesebbet bízott.
Hanem ezek táltosok voltak, s mikor meg akará indítani, megszólal az egyik:
- Hát ezt a két szál fát ki után tette, gazduram? Csak rakja meg a szekeret istenesen, hogy recsegjen alatta, mert mi két szál fával szégyelljük bémenni a faluba!
A szegény ember csak csavargatta a fejét, de rászánta magát, s istenesen megrakta a szekeret, amennyi csak ráfért.
Amint kiérnének az erdőből, találkoznak a gróffal, s a falubíróval. Ezek majd hanyattég estek, mikor látták, hogy a két kis pirinkó ökör mekkora szekér fát viszen.
Kérdi a gróf:
- Mennyiért adod nekem ezt a két ökröt, te szegény ember?
- Nem eladó, méltóságos gróf úr - felel a szegény ember.
Megharagszik a gróf, s azt mondja a szegény embernek, hogy ha egy nap alatt meg nem szántja a Herecz-erdőt, s bé nem veti s el nem boronálja, ökre nélkül marad.
Aj, megbúsulja magát a szegény ember! Mit tudjon csinálni?
- Egyet se búsuljon, gazduram - szólalt meg az egyik borsszem ökröcske -, csak szerezzen kied ekeszerszámot, a többi már a mi dolgunk!
No, szerez is a szegény ember. Egyik ad talyigakereket, a másik ekekabalát, a harmadik esztekét, kurtavasat, hosszúvasat, s egy picre összeszokotálta az ekét.
Elmennek a Hereczbe, s azt mondja ott az egyik ökör:
- Kied csak feküdjék le s aludjék, gazduram, eligazítjuk mi a többit! - A gazda bizony meg is fogadta a szót: lefeküdt, elaludt, s mire felébredt, már szépen el is volt boronálva a szántás. Avval hazaeregéltek, s jelentette a bírónak, hogy készen van a munkával. Kimegy a bíró s a gróf a helyszínre, végigjárják a helyet, de egy hajszálnál nem sok, bizony annyi hibát sem találtak a vetésben.
- No, te szegény ember - mondja a gróf -, ha mi nekem takarmányom van, gyökerestül, mindenestül be nem takarítod egy nap alatt, ökröd nélkül maradsz, tudd meg!
A szegény ember elkezd búsulni, de a borsökröcske ismét megvigasztalja:
- Egyet se búsuljon, gazduram! Kied csak feküdjék le a barázdába, s aludjék, a többi a mi gondunk!
Bé is takarították egy nap még a helyét is a teméntelen sok takarmánynak. Egy szekérre rakták az egészet, de olyan magasra felrakták, hogy a szegény ember nem tudott a tetejébe nézni. Mikor a kastélyhoz értek, bémegyen a szegény ember a grófhoz, s mondja:
- Méltóságos gróf úr, elhoztam eddig a takarmányt, de ha a kastélyt el nem fordíttatja a helyéről, nem férünk bé az udvarra.
A gróf még ki sem hallgatta jóformán, úgy kivetette a szegény embert, hogy majd megszakadt a nyaka. Meglátták ezt az ökröcskék, mozdítanak egyet a szekéren, neki a kastélynak, s az fenekestül felfordult. A grófot majd megölte a bosszúság.
- Hallod-e, te szegény ember - mondá a gróf -, ha te engem be nem vitetsz a pokolba a bíróval együtt, ökröd sem lesz, s magad is csúfot látsz! Látni akarom a poklot, hogy milyen világ van ott!
Hej! Búnak adja magát a szegény ember. Hogy tudja ő oda vitetni, mikor soha még a tájéka felé sem járt a pokolnak! Megszólal az egyik ökröcske:
- Azért sohase búsuljon, gazduram! Oda éppen jó helyre kívánkoznak, megilleti mind a kettőt.
Avval a szegény ember eléállott a nagy egész vágás szekérrel, a gróf s a bíró felkászálódtak rá, s elindult a két ökröcske a pokol tartománya felé.
Estére kelve a szádához értek. A borsszemökröcskék nekifutottak az ajtónak, beütötték a fejükkel, avval a gróf nagy tempóra besétált, s utána a bíró.
- No most, gazduram, rántsa rájuk az ajtót! - javallá az egyik.
A szegény ember úgy is tett, s a gróf soha ki nem tudott kerülni a világ színére, sem a bíró. A szegény ember pedig a két borsszemökröcskével máig is boldogul él, ha meg nem halt.

ciheres - bokros, cserjés
talyigakerék, kurta-és hosszúvas - az eke részei
ekekabala - szállításra szolgáló, kétágú csúsztatófa
eszteke - nyeles tisztogatóvas
összeszokotál - összeeszkábál
száda - bejárat

A róka, a medve és a szegény ember

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember egy reggel két tehenével elindult a földjére szántani. Amint az erdő mellett megyen, egyszer csak hall valami bömbölést és makogást. Bemegy az erdőbe megnézni: vajon mi lehet az? Hát látja, hogy egy nagy medve verekedik egy kis nyúllal.
- No, még ilyet se láttam életemben - mondja a szegény ember, és olyan jóízűen kacagott rajta, hogy majd kipukkadt.
- Ejnye, veszett-hordta embere, hogy mersz te rajtam kacagni? - rivallott rá a medve. - No, ezért meglakolsz. Tehenestől együtt megeszlek.
A szegény ember bezzeg most már nem kacagott. Nagyon kérte a medvét, hogy ne egye meg, vagy ha már csakugyan meg kell lenni, legalább estig ne egye meg, ameddig felszántja a földjét, szegény házanépe hogy ne maradjon kenyér nélkül.
- No, hát estig nem bántalak, de akkor megeszlek!
Avval a medve elment a dolgára, a szegény ember pedig búsan szántogatott, s akármennyit gondolkozott, nem tudta elgondolni, mivel lehetne megengesztelni a medvét... Délfelé odavetődött egy róka: észrevette, hogy a szegény ember búsul, kérdezte tőle, mi a baja, talán segíthetne rajta.
A szegény ember elmondta, hogy járt a medvével.
- Ha csak ennyi a baj, azon könnyen tudok én segíteni. Kutyabajod sem lesz. De mit fizetsz, ha megsegítelek?
A szegény ember nem tudta, mit ígérjen, mert nemigen volt miből, s a róka is sokat kért. Végre kilenc tyúkban s egy kakasban egyeztek meg. Nehezen ígérte meg a szegény ember, mert nem tudta, hogy honnan teremti elő; de mégis megígérte.
- No, most már, szegény ember, hallgass reám! Mikor a medve estefelé idejő, én megbúvok a bokorban, s kürtölök, ahogy a vadászok szoktak. Akkor a medve azt kérdi: mi az? Te azt mondod: vadászok jönnek. Erre a medve megijed, s kér, hogy bújtasd el. Te bebújtatod abba a szennyes zsákba, s megmondod neki, hogy meg ne mozduljon. Én akkor kijövök a bokorból, s kérdem: mi van abban a zsákban? Te azt mondod: szenes tőke. Én nem akarom elhinni, s azt mondom: vágd abba a csúcsba a fejszédet. Te fejszét fogsz, s úgy vágod fejébe a fejszédet, hogy a medve mindjárt szörnyethal.
A szegény ember megörvendett a jó tanácsnak, s követte is. Minden úgy történt, ahogy a róka mondta: a medve pórul járt, s a szegény ember megszabadult tehenestől.
- Nem megmondtam, hogy így lesz? - mondta a róka. - Tanuld meg ebből, szegény ember, hogy többet ésszel, mint erővel. De nekem most dolgom van, hazasietek. Holnap elmegyek hozzád a kilenc tyúkért és a kakasért. Jó kövérek legyenek! Otthon légy, mert különben megkeserülöd.
A szegény ember szekerére vetette a medvét, vígan tért haza, otthon jó vacsorát csapott, jól aludt rája, s nem sokat félt a rókától, mert megtanulta tőle: többet ésszel, mint erővel!
Reggel alig nyitotta ki a szemét, már kopogtatott az ajtón a róka, s kérte a kilenc tyúkot és az egy kakast.
- Mindjárt, komám, mindjárt, csak felöltözöm - mondta a szegény ember. Hamar felöltözött, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem megállott a ház közepén, s elkezdett csaholni, mint a kutyák.
- Te szegény ember! Mi tesz úgy, talán csak nem kopó?
- Bizony, komám, kopó az, mégpedig két kopó. Itt aludtak az ágy alatt, ördög tudja, honnan kerültek ide. Megérezték a szagodat, ki akarnak rohanni, alig tudom már tartani őket.
- Csak addig tartsd, amíg elfutok. Nem bánom, maradjon inkább neked a tyúk is, a kakas is.
Mire a szegény ember kinyitotta az ajtót, a róka már túl volt ungon-berken. Nagyot kacagott rajta, s még talán most is kacag, ha meg nem halt.

A szamárrá változott barát

Egyszer egy ember két szamarával szántogatott az erdő szélén. Gallyakért bement az erdőbe, addig a két szamár ott maradt az ekébe fogva.
Arra ment két barátpap, akiknek a szekerét csak egy szamár húzta. Vagy mit mondok! Csak húzta volna, de már az éhségtől alig bírta. Meglátják az erdő szélén a két szamarat. Össze­beszéltek, hogy az egyik jó lesz nekik.
Azzal odamentek az ekéhez. Az egyik barát a bal oldali szamarat kifogta és elvezette. A másik barát magára vette annak a szamárnak a szerszámját amelyet társa elvezetett. Úgy állt ott az eke előtt, míg a gazda meg nem jött.
Az csak nagyot nézett.
- Hát maga mit keres itt? Aztán hová tette a másik szamarat? - kérdi a baráttól.
Az meg azt mondja:
- Gazduram, én eddig el voltam átkozva. Most az időm lejárt, emberré váltam.
A szántóvető ember csodálkozva nézett rá, azt mondta:
- Ejnye, de sokat is megvertem én magát, de hát úgy látom, nem ártott meg. Hanem, ha már így van, menjen el, amerre lát!
Leszedte róla a szerszámot, és elengedte.
A másik barát az erdő szélén várta. Még egy-két napig vándoroltak, aztán az egyik faluban a lopott szamárral kiálltak a vásárba. Mikor a szamarat eladták, hazamentek.
A vásárra a gazda is elment, hogy párját keressen az elveszett szamárnak. Ahogy ott bolyong, a sok eladó szamár közt meglátja a magáét. Nem tudta elgondolni, hogy a barátból hogyan lehetett ismét szamár.
Odament hozzá, és a fülébe súgta:
- Tisztelendő úr, hiába áll itt, én már úgyse veszem meg magát még egyszer!
Azzal elfordult, és egy másik szamarat vett.

A kakas és a pipe

Volt az erdő kellős közepén egy kakas meg egy pipe. Meghalt a gazdájuk, nem volt mit enni nekik. Megéheztek. Találtak aztán egy szem vadkörtét, de a vadkörte nagyobb volt, mint a pipe gégéje.
Hát azt mondja a pipe:
- Menj gyorsan, kakaskám, hozzál egy kis vizet, mert megfúlok.
Szalad a kakaska a kúthoz.
- Jaj, édes kutam, adjál vizet, vizet viszem kispipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Nem adok vizet - mondja a kút -, míg nem hozol koszorút egy szép lánytól.
Elment aztán a kakaska a szép lányhoz.
- Szép lány, adjál koszorút.
- Nem kapsz - mondja a szép lány -, amíg nem hozol tejecskét a tehéntől.
Elment a kakaska a tehénhez is.
- Tehén, adjál tejecskét, tejecskét viszem a szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem a kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem pipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok tejecskét a szép lánynak - mondja a tehén -, míg nem hozol szénát a rétről.
Elment a kakaska a réthez.
- Rét, adjál szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ád tejecskét, tejecskét viszem szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem kúthoz kút ád vizet, vizet viszem kispipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok szénát - mondja a rét -, ameddig a boltba nem mégy kaszáért.
Elment a kakaska a boltba:
- Bolt, adjál kaszát, kaszát viszem a rétnek, rét ád szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ád tejecskét, tejecskét viszem szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem pipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok kaszát - mondja a bolt -, ameddig nem hozol pénzt.
Akkor szegény kakaska elbúsulta magát, ment gyorsan a szemétdombra kaparászni, ott lelt egy krajcárt, azt elvitte a bolthoz, akkor aztán kapott kaszát, elment a réthez, rét adta a szénát, tette a tehénke elé, tehénke adott tejecskét, vitte a tejecskét a lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút vitte a kúthoz, kút adott vizet, vizet egyenest vitte pipének, épp jókor, mert szegény pipe majdnem utolsót tátogott nagy fuldoklásában. De így gyorsan lenyelte a vizet, a víz levitte a körtét, a körte utat adott a levegőnek, s így a levegőhöz jutott pipe ma is él, ha meg nem halt!

A szilvás gombóc

Egyszer egy gazdag ember házánál nagy dínomdánom volt, s meghívott erre két híres hazugot is. Nosza, amint asztalhoz telepedtek, megeredt a hazudozás.
- Hiszen, amit eddig hallottatok - mondta az egyik hazug -, az mind semmi, most jő csak az igazi. Hát tegnap is vendégségben voltam egy régi jó barátomnál, s ott akkora gombócot láttam, amekkorát még soha életemben. Akár hiszitek, akár nem, ehhez a gombóchoz száz métermázsa liszt kellett meg ötven métermázsa szilva. Tíz nagy asztalt toltak össze, úgy fért el a gombóc, húszan voltunk vendégek, egy nap s egy éjjel folyton-folyvást ettünk, s még csak felét sem tudtuk megenni. Hát egyszerre csak mi történt? Két vendég a nagy lakmározás közben úgy eltűnt, mintha föld nyelte volna el őket. Tűvé tettük az egész házat, nem találtuk sehol. Már egy jó órája kerestük őket, amikor egyszerre csak halljuk, hogy a gombóc közepéből kiabálnak : ,,Ej, de jó, de pompás! " Bezzeg hogy belebújtak a gombócba, csakhogy annál többet ehessenek!
- Hát hiszen - mondta a másik hazug -, elég nagy gombóc volt, szent igaz, de ez csak kölyke lehetett annak, amit én láttam egy vendégségben. Ott akkora gombóc volt, hogy bár lehettünk vagy ötvenen, három éjjel s három nap folyton ettük, s még csak feléje sem jártunk a tölteléknek. Na, mondtam én a barátaimnak, pihenjünk egyet, hogy újult erővel láthassunk neki. Pihentünk egy fél napot, akor újra nekifeküdtünk a gombócnak, s hát uram teremtőm, megakad a villám valami keménységbe. Gondoltam, bizonyosan szilvamag, de nem az volt, hanem mit gondoltok, mi? Egy nagy útmutató kőoszlop! Az volt ráírva: Innen a töltelék még három kilométer!
- Hiszem - mondotta a másik hazug -, de hol készült az a rettentő nagy üst, amelyikben ez a gombóc főtt?
- Az bizony ott, ahol az az üst, amelyikben a te gombócodat főzték!

Az öregember és a pokróc

Egyszer volt egy fösvény fiatalember, s annak a fösvény embernek volt egy fösvény felesége, s volt nekik egy öreg-öreg apjuk. Ez az öreg apjuk olyan öreg volt, hogy úgy reszketett a keze, hogy amikor a levest ette, amíg a kanállal a tányértól a szájához vitte, mind kireszketett a kezéből, s az abroszt is mind teleöntözte. Mikor a tányérból ki akarta tölteni a kanálba a levest, a tányért is elejtette, s eltörött. Ezért úgy megharagudott a fiatalasszony az apósára, hogy nagyon. Rábírta a férjét, hogy az öreget csapják el a háztól, eresszék világgá, hogy ne csináljon annyi szemetet náluk. A fiatalember rá kellett szánja magát, mert az asszony annyit duruzsolt, hogy végül is meghajolt az akarata előtt. Elmentek a vásárba, és vettek két új pokrócot. Elhatározták, hogy a két pokrócot az öregnek a hátára teszik, s úgy indítják világgá. Akárhol elesteledik, az egyik pokrócot leteríti, és a másikkal takarózik, s úgy aludjon. Mikor hazaérkeztek, hát sem a férfi, sem a fiatalasszony nem tudta rávenni magát, hogy az öreget útnak eressze. Volt nekik egy olyan hatesztendősforma fiuk. Azt mondja neki az apja:
- Fiam, itt van ez a két pokróc, ügyesen össze vannak fogva. Mi elmegyünk a mezőre dolgozni, s mikor te gondolod, hogy már kinn vagyunk a mezőn, akkor a pokrócot tedd nagyapádnak a hátára, fogd meg a kezét, s vezesd ki az utcára. Mondd meg neki, hogy le is út, fel is út, menjen világgá, többet hozzánk ne jöjjön vissza. Úgy is tett a gyerek. Mikor az apjáék elmentek hazulról, akkor gondolt egyet, és csak az egyik pokrócot vette elő. Azt rátette a nagyapjának a vállára, s kivezette az utcára, s azt mondta neki:
- Nagyapám, maga menjen akár le s akár fel, de többet ide nálunk haza ne jöjjön, mert magának itt helye nincs. Az öreg sírt egy kicsit, s a pokróccal a hátán megindult egyfelé. Este hazajött az ember és az asszony a mezőről, s látják, hogy a pokróc ott van, néznek szerte, az öreg meg nincs ott. Elészólítják a fiút:
- Mi van nagyapáddal?
- Hát úgy tettem, ahogy maguk mondták.
- Hogy? - Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világgá, s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
- Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted ezt is reá? Akkor egy kicsit állott a fiú, s azt mondja:
- Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen hogy vegyek pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el. S akkor összenézett az ember az asszonnyal, elszégyellték magukat, és sírni kezdtek. Hamar kihozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette kötőféknél fogva, amíg hazaértek. Hogy hazaértek, mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket. Többet nem bánták, ha eltörött a tányér, vagy kiömlött a leves, vagy mi lesz, mi nem lesz, jó szemmel nézték az öreget. Tisztességesen éltek, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

Wekerlei Könyvtár
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 9. /könyvtári szolgáltatási helyszín/
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 15. /könyvtári programok helyszíne/
Telefon: +36-1/282-9634
E-mail: wekerlei.konyvtar@gmail.com; konyvtar@kmo.kispest.hu
Honlap: https://www.kmo.hu/; https://uj.konyvtar.kispest.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wekerleikonyvtar
A Wekerlei Könyvtár a KMO Művelődési Központ és Könyvtár tagintézménye.