Krúdy Gyulára emlékezve

Krúdy nem tudott család – feleség és gyermek – nélkül élni, kétszer házasodott, regényes és viharos körülmények között, ám soha nem tudott a családi fészekben megmaradni és megpihenni.

Egyízben Shakespeare maszkjába bújt és elhatározta, róla ír életrajz-regényt: „Az ő fénye, géniusza beterít engem és gyakran úgy érzem, hogy az ő világát élem... Az a célom, hogy róla írjak könyvet, azokról a beszélgetésekről, melyeket vele folytattam. Arról az emberről, akit én látok benne, aki vándor volt, küzdő ember, de mindenekfelett jó ember volt. Írnak róla mindenfélét, próbálnak hibákat belemagyarázni a családi életébe, de ezek nem igaz állítások. Már magában véve az, hogy minden Karácsony előtt hosszú utat tett meg, hogy a családjával együtt lehessen, homlokegyenest ellenkező dolgokat bizonyít.”

 

Első házasságát az apai tilalom ellenére kötötte, azt is vállalva, hogy az édesapa, a módos, ám nyárspolgár nyíregyházi ügyvéd kitagadta az örökségből. Idősebb nőt vesz el feleségül, az okos és kedves Bellát, ki Satanella néven már akkor, a századforduló éveiben neves elbeszélőnek számított.

Egyenrangú társának érezte s levelezésük megdöbbentő őszinteséggel leplezi le a család és a magány malomkövei közt őrlődő írót: „Kedvesem, a kávéházban ülök, négy óra van, arra gondolok, hogy reggelre tán meghalok. Ezért egyet-mást el kell mondanom, a piros ceruza zsebemben van, könnyen írhatok. Soha- soha nem ismert engem... Gúnyoljon ki! Nekem naponta szükségem van 2-3 órás magányra, amikor gondolkozom. Nevessen ki: ezért a 2-3 órás pauzákért az apámat meg tudnám ölni. Ezért élek még, ezért vagyok, ezért nem haltam meg, mert mindennap egyedül voltam egyideig...”

A házasságból négy gyermek születik (egy kiskorban elhúnyt): Gyula, Ilona, Mária.

Gyula mindvégig „apja fia” maradt. Halk, csöndes férfi, ki alakjában és magatartásában az apjára ütött, de – a sasfiókok szokása szerint – tehetségben nem. Nem is igényelte a fiú, mikor nemrégen, 62 éves korában meghalt, betegágyán is ugyanolyan szeretettel és megbecsüléssel beszélt édesapjáról a magnetofonszalagra, mint a húsz éves újságíró-slapaj, ki levélben kéri meg félénken az édesapját: „...remélem, nem veszi rossznéven, hogy néha aláírom a kézirataimat...”

Ilona színésznőnek indult, írónő lett, nagy társaságbeli életet élt, róla s a „legkedvesebb lány” és az édesapa kapcsolatáról a Párizsban élő híres magyar származású újságíró, Krúdy Ilona férje, Andersen György tesz a kötetben vallomást.

Mária, a ma is élő Krúdy-lány tanárnő lett, a szegedi tanyavilág kialakulásáról írta meg bölcsészdoktori disszertációját és a főváros egyik legpatinásabb leánygimnáziumában: a budai Szilágyi Erzsébet gimnáziumban tanít.

 

A második házasság talán még viharosabbnak indult, mint az első. Az első világháború esztendőben a szoknyabolond és éjszakai mámorban tomboló Szindbádban egyre erősebben támad fel a mindennapos lelkiismeret. Benső barátságot köt a főváros egyik nagyszállójának igazgató-bérlőjével s annak családjával. Az asszony nagy házat visz, írók, művészek, tudósok fordulnak meg szalonjában, közöttük Karinthy Frigyes és a leghíresebb magyar Freud- követő orvos és ideggyógyász Ferenczy Sándor. Krúdy, mint levelében írja, „szerencsecsillagát” találta meg a társaság középpontjában álló asszonyban, s így tesz vallomást neki: „Az életem, amelyet egy-két év előtt céltalannak, bevégzettnek hittem, rámragyog a szívén át. Büszkeség és bizalom tölt el, hogy talán mégsem vagyok a legutolsó ember, akit így szeretnek. Hisz maga okos, tapasztalt, sokmindent átélt nő, aki legjobban ismeri az életet, az embereket.”

A kapcsolatból, regényes fordulattal, Krúdy tollára méltó történet kerekedik (meg is írta nem egy elbeszélésében és kisregényében), az asszony első házasságából származó bakfislánya beleszeret az íróba, lányszöktetés, majd szigorú családi börtönbe-zárás és végleges szakítás az otthoniakkal az évekig tartó bonyodalom vége. Krúdy megházasodik: több, mint húsz évvel fiatalabb lány életét köti a magáéhoz. Ám a megifjodott szív mégsem tud új otthonában, a Margitszigeten sem megpihenni, s mardosó, önmagát vádló levelek érkeznek az új asszony címére a budapesti éjszakából:

„Kedves Zsuzsikám, én nagyon szeretlek téged. Ha éjszaka elmaradok, mindig lyukas a szívem, a könnyeimmel pedig alig bírok, mikor eszembe jutsz. Bocsáss meg nekem, ha nem jövök rendes időben haza. Jobban fáj ez nekem, mint néked.

Gyula, kis apád”

 

 

A házasságból megszületik a legkisebb lány: Zsuzsa, ki annyira kedves az öregedő édes-apának. E másik Krúdy-lány, apja irodalmának útját követve, könyvtárossá lesz s a Krúdy-kultusz egyik leglelkesebb művelőjét, önzetlen szolgálattevőjét tisztelhetjük benne.

A kis Zsuzsának egyik legemlékezetesebb élménye is az „életművész” Krúdyra vonatkozik: „Máskor, amikor ő a beteg, ágyban fekszik, akaratlanul felvidítom. Tudtam, hogy előző nap lóversenyen volt, ezért amikor meglátom borogatással a fején, rémülten kérdezem: mi az, apu, leestél a lóról?...”