Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Programok Főoldalra Vissza
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT Rendezvény
2025. január 22. szerda 18:00
bezár További időpontok
2025. január 22. szerda 18:00 -
2025. február 19. szerda 18:00 -
2025. március 5. szerda - -
KMO

Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.

Az immár három éve elindult, több részes előadássorozat vezetője Radics Tamás, aki 2015-óta foglalkozik túravezetéssel. Az utak során mindig nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, hogy az élmények mellé valami pluszt is tudjon nyújtani. És hogy miért is szereti ezt csinálni?

„Hivatástudatom mellett fontosnak érzem, hogy meséljek utazásokról, expedíciókról, természetről, az emberről és az élményekről motiválásképp és hozzájárulva ezzel az hallgatók jövőbeli emlékeihez.”

Húzzuk fel túrabakancsunkat és folytassuk az utazást. Látogassunk el virtuálisan a világ legérdekesebb és legizgalmasabb helyszíneire, mindezt helyi kultúrákkal, ételekkel, látványosságokkal és túrázási ismeretekkel gazdagítva. 2025-ben utazási terveink a következők: Bali, Nusa Penida, Komodo, India, Szlovénia, Argentina, Patagónia 

A előadásokról lent olvashatnak bővebben.

 

Következő előadás:
01.22. 
I SZE I 18.00 // Bali, Nusa Penida, Komodo (Indonézia II.)



 
2025-ös alkalmak 

01.22. I SZE I 18.00 // Bali, Nusa Penida, Komodo (Indonézia II.)
A húszezernél is több szigetből álló Indonézia páratlan utazási helyszín, ahol minden fajta világutazó megtalálhatja a számítását! Januárban  kezdődő világjárásunk során a Kis-Szunda-szigetek világhírű helyszíneire látogatunk el; a hinduk kivételes szigetére Balira, a meredek, hátráló partjairól és koralhomokos strandjairól híres Nusa Penidára, valamint a sárkányok szigetére Komodora.
02.19. I SZE I 18.00 // Ladakh (India)
Ladakh a mesés India rejtett buddhista szeglete, amelyet csupán a 60-as évektől nyitottak ki a turizmus számára. Történelmi területe feszültségtől terhes, ma három ország és különböző vallású népek osztoznak rajta, miközben a régióra “rászakadt globalizáció” jelentős  különbségeket eredményezett a társadalmában. Mindezek ellenére Ladakh izgalmas és lenyűgöző, valóságos időutazás a Himalája és a  Karakorum nehezen elérhető szegleteiben.
03.04. I K I 18.00 // Aconcagua 6962 m (Argentína)
Hamrosan!
04.09. I SZE I 18.00 // Argentína
Hamrosan!
05.13. I K I 18.00 // Patagónia és Tűzföld
Hamrosan!
06.04. I SZE I 18.00 // Szlovénia
Hamrosan!

 

Korábbi 2024-es alkalmak:

01.16. I K I 18.00 // Korallok és fűszerek nyomában Indonéziában
Indonézia - Korallok és fűszerek nyomában Indonéziában

Az óriás méretű Indonézia földünk egyik legizgalmasabb szeglete. A majd' húszezer szigetet magába foglaló ország területe két féltekén is osztozik, szélessége pedig Pápua Új-Guineától Indiáig nyúlik. Multikulturális, több vallású, élesen különböző területek mozaikja, amelyet azonban egytől-egyig áthatnak a holland gyarmati múlt emlékei. Jelentős mértékben süllyedő fővárosa Jakarta - az egykori Batávia -, amely az ország kaotikusan lüktető ütőere, túlnépesedéstől és infrastrukturális lemaradástól szenved, miközben az ország számos olyan területtel rendelkezik, amely érintetlennek tekinthető. Indonézia keleti felében fellelhető, mind a mai napig nehezen megközelíthető Raja Amapat és Banda-szigetek különleges színfoltjai az országnak, hiszen előbbi rendelkezik "sártekénk" leglátványosabb tengeri merülő helyszíneivel, utóbbi pedig az egykori holland kereskedelmet jelentősen tápláló szerecsendió lelőhelyével.



ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
02.20. I K I 18.00 // ¡Hola! Mexico!
Mexikó: esőerdők, magashegyek, kultúra és mezcal

Észak-Amerika és a Közép-amerikai-földhíd találkozásánál fekszik földünk egyik legnépesebb országa, Mexikó. A legészakabbra fekvő latin-amerikai nemzet kivételes örökséggel rendelkezik, hiszen területén a spanyol gyarmatosításig számos civilizáció, többek között az Azték és a Maja kultúra osztozott. A hódítás időszaka szintén meghatározó nyomot hagyott maga után, amely a modernkori építészettel és a társadalmi jellegzetességekkel együtt rendkívül színessé varázsolja az ország képét. A természeti viszonyaiban is egyedülálló Mexikóban minden megtalálható, amit egy hátizsákos utazó csak kívánhat; esőerdők, magashegyek, kultúra és mezcal... A februári alkalom különlegességeként tortilla chips és tequila kóstoló várja vendégeinket! 



online jegyvásárlás
03.12. I K I 18.00 // Magashegyi túrák Iránban
Magashegyi túrák Iránban

Az előítéletek kereszttüzében sokszor méltatlanul álló Irán az igaz szívű utazók titkos kis ékszerdoboza. Az országba való belépés feladja a leckét a látogatók számára, de ha kiálljuk a próbát, minden ősz hajszálunkért kárpótol minket az a sehol máshol nem megtapasztalható életérzés, amit az eseményekkel való kényszerű sodródás alkalmával élünk át „Perzsiában”. Nincs ez máshogy akkor sem, ha az országban emelkedő 5610 méter magas Mount Damavandra, Ázsia legmagasabb vulkánjára készülünk felmászni. Radics Tamás előadása során megismerkedhetünk Irán lüktető fővárosával Teheránnal, annak szűkebb természeti környezetével, valamint a „Volcanic Seven Summits” közé tartozó Damavand megmászásának csínjával-bínjával.

04.17. I SZE I 18.00 // Színes népek tarka hegyek Törökországban
Színes népek tarka hegyek Törökországban (Kackar-hg és Ararát 5165 m)

Európa és Ázsia határán fekvő Törökország változatos természeti adottságai mellett kulturálisan is színes ország. Az Észak-Anatóliai-hegység és az Örmény-magasföld területen, ahol az ország legmagasabb hegyei is találhatóak, megannyi nép tömörül. A Kackar-hegység vonulatait járva az egyik völgyben Láz, a másikban Grúz vagy Gürcü népekkel találkozunk, az Ararát lábánál viszont már Kurdisztán területére érünk, ahol Örmény
és Kurd népekbe botlunk. De az ország keleti szeglete nem csak a hányattatott sorsú népek olvasztótégelye, Noé bárkájának legendája kapcsán zarándokhely, illetve az 5165 méter magas Ararát mászások kezdőpontja is.



online jegyvásárlás
05.28. I K I 18.00 // Túrazsákkal Toszkánában
Túrazsákkal Toszkánában

Toszkána Olaszország legizgalmasabb szeglete, ahol minden megtalálható, ami az aktív vagy passzív kikapcsolódáshoz csak kellhet. A Cinque  Terre romantikus halásztelepülései túrabakanccsal is felfűzhetőek, amelyeket a Ligur-tengerre néző szőlőteraszokon elvezetett útvonalak tesznek  lehetővé. Az épített örökség kedvelői is megtalálják a számításukat, hiszen a dombtetőkre épült egykori etruszk településeket is magába olvasztó  Toszkán városok képei világhírűek, arról nem is beszélve, hogy ebben a történelmi régióba található Pisa, illetve a reneszánsz megszületésének helyszíne: Firenze is. És ha Toszkána?! akkor nem feledkezhetünk meg a kiváló borokról, sajtokról és szalámikról sem!



06.11. I K I 18.00 // A Kárpátok legszebb hegységei
A Kárpátok legszebb hegységei

A Dévényi-szorostól a Vaskapuig húzódó 1500 km hosszú Kárpátok páratlan változatossággal rendelkezik. Legmagasabb hegységein túrázni igazi kihívást jelent, amely örök élménnyé fog válni a bakancskoptató számára, főleg akkor, ha a klasszikus "nagytáskás" vándorlás során járja be a Kárpátok jeles bérceit. Radics Tamás félévzáró előadásában a kedves érdeklődők megismerkedhetnek a Déli-Kárpátokban húzódó Retyezáttal és Fogarasi-havasokkal, a Kárpátkanyar változatos hegyeivel, a magyar téli olimpiai álmokat dédelgetett Radnai-havasokkal és tágabb hazánk legalpibb jellegű magashegységével a Magas-Tátrával is.



Online jegyvásárlás
09.11. I SZE I 18.00 // Kontrasztos éden - Costa Rica
Kontrasztos éden - Costa Rica

Costa Rica a közép-amerikai földhíd kivételes országának számít. Területén megtalálható a földi biodiverzitás 5%-a, két óceán is mossa partját és több ezer méter magas aktív vulkánok gazdagítják földjét. Lakóik a „Tico-k", akiket több alkalommal is a világ legboldogabb „nemzetévé" választottak. A képeslapra illő tájképek mögött azonban ugyanazzal a regionális problémákkal kell megküzdeniük, mint a szomszédos országoknak; a droggal, bevándorlókkal és a szegénységgel.



Online jegyvásárlás

10.29. I K I 18.00 // Verseny a testvérek között: Nyugat-Malajzia és Szingapúr
Verseny a testvérek között: Nyugat-Malajzia és Szingapúr

A Maláj-félsziget déli részén fekvő Nyugat-Malajzia és Szingapúr gazdaságilag a legfejlettebb államok közé tartoznak. Sikereiknek kulcsa a kulturális sokszínűségen kívül a gyarmati időkből megörökölt gazdasági szerep, valamint a tudatosan véghezvitt digitalizációban rejlik. A mérleg másik oldalára pillantva azonban számos negatív dolog is tapasztalható. A természetes trópusi esőerdők területe folyamatosan csökken, helyette olajpálma ültetvényeket hoznak létre. A társadalom "generációs fejlődése" következtében lassan kihalnak az esőerdőkben élő védett törzsek is. A két országban tett utazásunk során rengeteget tapasztalhatunk pro és kontra és két külön perspektívákból is rácsodálkozhatunk a világ e szegletében történő "fejlődésekre".



Onine jegyvásárlás
11.20. I SZE I 18.00 // Ahol a müezzin és a harang is szól: Bosznia és Hercegovina
Ahol a müezzin és a harang is szól: Bosznia és Hercegovina

Bosznia és Hercegovina a Balkán-félsziget legsokszínűbb országa. Sajátosan vegyes kultúrájával, az országra jellemző drasztikus fejlettségi különbségeivel, az egyszerű életet élő emberek mérhetetlen vendégszeretetével azonnal belopja magát az idelátogató szívébe. Európai léptékben unikálisnak tekinthető kulturális örökséget méltó és változatos földrajzi környezet egészíti ki, amely csak tovább fokozza az ország varázsát. A világégések és a Délszláv-háború emlékeitől szabadulni kívánó nép több fronton is próbál nyitni a "modern világ" irányába, de a pejoratív értelemben vett "balkáni jellegzetességek" mindig lassítják vagy megakasztják ezt a folyamatot...



Onine jegyvásárlás
12.03. I K I 18.00 // Transzpireneusok Trekking - 840 km / 46 nap
Transzpireneusok Trekking - 840 km / 46 nap

A "GR" (Grand Randonnee) megnevezések nagy hosszúságú, rendszerint több hetet igénylő, hegyi gyalogtúra útvonalakat jelentenek az egyes országok túrista térképein. Ezek közül a GR11-es útvonal, amely a pireneusok spanyol oldalán 840 km hosszan vezet végig, hordozza magában a legnagyobb kihívást. Teljesítéséhez általában másfél - két hónap szükségeltetik, amely során 42 km szintemelkedést kell legyürni úgy, hogy a trekkinghez szükséges minden felszerelést magának kell cipelnie a túrázónak. Radics Tamás félévzáró előadásában a GR11-es útvonal "első magyar teljesítésének" körülményeiről és megpróbáltatásairól fog beszámolni az érdeklődő közönségnek.



online jegyvásárlás


Korábbi 2023-as alkalmak:

01.25. I SZ I 18.00 // Grúzia
Grúzia - a magashegyektől a tengerig
A hazánál kisebb területű Grúzia (Georgia) lenyűgöző természeti adottságokkal rendelkező ország, amely mozaikosságával és kontrasztjaival együtt szinte észrevétlenül lopja be magát a szívünkbe. 5000 méternél magasabb csúcsai komoly kihívások elé állítják a legmarconább hegymászókat is, Fekete-tengeri fövenye pedig az ázsiai országokból érkezők közkedvelt pihenő paradicsoma.



Az Enguri-folyó völgyében a hagyományukat tisztelő Szvánok élik kihívásokkal teli mindennapjaikat, az állandóan nyüzsgő főváros Tbiliszi pedig hű keresztmetszete nem csak a grúz nép majd' 3000 éves történelmének, hanem jelenkori kálváriájának is.



Online jegyvásárlás
02.08. I SZ I 18.00 // Nepál
Nepál - Út az Everest alaptáborba

Földünk legmagasabb hegyéhez vezető több napos túraútvonal a világ egyik leghíresebb trekkingje. Nem egy klasszikus értelemben vett túra, inkább egyfajta zarándoklat, amely során a hangsúly ténylegesen az úton van. Az "óriások földjét" járva mindenki mást él meg, éles kontrasztjai megosztóak, hatása az út végeztével csak erősödik. Annak ellenére, hogy a tömegturizmus túlzottan jelen van, és a "völgy" érintetlen bájával már csak a hőskor útleírásaiban találkozhatunk, ez a "hely" valamiért magával ragad és visszatérésre késztet.   



03.22. I SZ I 18.00  // Madeira
Madeira – az örök tavasz szigeténél jóval több...

Fővárosunk területénél alig nagyobb Madeira valóságos ékszerdoboz az Atlanti-óceán vulkanikus szigetei között. Magával ragadó történelme, ápolt hagyományai, komplementer színekben pompázó városai, alpi jellegű magashegységei, felejthetetlen naplementéi és a kiegyenlített klímája egész évben kellemes úticéllá emelik a szigetcsoportot. Ennek is köszönhető, hogy a hasonszőrű nagytáskás bakancskoptatók és a passzív pihenésre vágyó turisták éppúgy megtalálják a számításaikat, mint a gasztro-guruk, vagy az épített örökség iránt érdeklődők. Levadáin gyalogolva nem csak a sziget belső részeit fedezhetjük fel, hanem a történelem részesévé is válhatunk, mindeközben az őshonos babérlombú erdővel takart meredek hegyoldalakkal, vagy éppen a végtelennek tetsző óceán látványával örvendeztet meg minket a világörökséghez tartozó valamennyi szerviz út. Madeira „kerek történet", letisztult és bájos, az örök tavasz szigeténél jóval több...



ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
04.19. I SZ I 18.00  // Erdélyi-Szigethegység
Erdélyi-szigethegység - kis területen, nagy változatosság!

A közel egyharmad magyarországnyi területű Erdélyi-szigethegység a határhoz legközelebb eső magashegység. Geológiai értelemben véve nem homogén tömb, hanem páratlan változatosságú táj, amelynek legmagasabb pontjai 1800 méter fölé emelkednek. Ősi misztikummal rendelkező vidék, amelynek valamennyi pontjáról visszaköszön a történelem. Ettől függetlenül gyephavasi gerincein túrázva, vad lucfenyveseit járva a szabadság és a természetközeliség érzése ragadja el a hátizsákos vándort egy életen át meghatározóvá téve ezzel a szigethegységbe tett utazásokat.

05.03. I SZ I 18.00  // Malajzia
Malajzia, a többarcú ország
 
A "kulturális szivárvány országának" nevezett Malajzia a végletek országa. Borneó északi részén található érintetlen őserdői több millió évesek, amelyben az őslakosok a természet törvényei szerint élik mindennapjaikat, miközben az ország fővárosa Kuala Lumpur az egyik legdinamikusabban fejlődő város a Földön. Egy "információs társadalmi" ország, ahol viszonylagos békességben élnek egymás között az élesen különböző kultúrájú és vallású népek, amelyek a modernkori történelmük során is meg tudták őrizni homogenitásukat. Izgalmas, sallangmentes, ámulatba ejtő ország, amely végleteivel magával ragadja az utazót.

06.14. I SZ I 18.00  // Tanzánia I.
Tanzánia - Túrák Afrika tetején (Mount Meru és Kilimandzsáró)
Afrika legmagasabb hegyére a Kilimandzsáróra évente több ezer emberindul útnak. A kelet-afrikai Tanzániában emelkedő vulkanikus óriása helyi törzsek számára mítikus szent hegynek számít, amelyhatással van az egész életükre. A "nyugati" mászóknak pedig ez acsúcs jelenti az Afrikai kontinens legmagasabb pontját, amely a"Volcanic Seven Summits" és a "Seven Summit" mozgalom egy relatívekönnyebben megmászható tagja. Radics Tamás előadása soránbakancsot húzunk és egy több napos magashegyi túra keretébenmegismerkedünk az egzotikus Mount Meruval és az afrikai kontinenslegmagasabb hegyének számító Kilimandzsáróval is!



ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
09.20. I SZ I 18.00-20.00 // Tanzánia II. – All In
A Kelet-afrikai árokrendszer mentén fekvő Tanzánia varázslatos szeglete földünknek!

Magányosan égbetörő alvó vagy éppen köhécselő vulkánjai, láncszerűen összefűződő hasasdékvölgyei egy új óceán születéséről árulkodnak. Sokszínű éghajlatához gazdag növényvilág társul: tüskés akáciákkal tarkított füves szavannáin - az óriási Serengeti ökoszisztéma részeként - a világ legnagyobb legelő csordái mozognak! A magával ragadó természeti adottság mellett azonban Tanzánia egyike bolygónk legszegényebb országainak. Területén több mint száz népcsoport él, jelentős részük mind a mai napig törzsi keretek között. A kilimandzsáró és az afrikai nagyvadak jelenlétére épülő turizmus egy milliónál is több turistát vonzanak éves szinten. Az ország lehengerlő, megdöbbentő és elgondolkodtatásra késztető hatása miatt valamennyi bakancsos utazó számára toplistás helynek számít, Tanzánia!

10.24. I K I 18.00-20.00 // Kaukázus - Mitikus csúcsokon két földrészen (Elbursz 5642 m és Kazbek 5047 m)
A kaukázus vidéke egyike földünk leginstabilabb régiójának. Politikai értelemben véve Oroszország, Grúzia és Azerbajdzsán osztozik a több mint 1100 km hosszú, Európát Ázsiától leválasztó hegységen, nyelvi-etnikai tekintetben azonban eurázsia legsokszinűbb területe. Nagy- és középhatalmak pufferzónája, iszlám és keresztény világ varasodási sávja, nem utolsó sorban pedig az "expedíciós hegymászással" kacsingatók
kultikus játszótere. Kabard-és Balkárföld területén emelkedik "Európa" legmagasabb csúcsa az 5642 m magasságú Elbrusz, 180 km-re tőle a Grúz oldalon pedig az 5047 m magas Kazbek. Mindkettő hegy a környezetükből hirtelen kiemelkedő vulkanikus óriás, amelyek megmászása több napos igénybevételt, akklimatizációt, sátrazást és persze megannyi kihívást követel azoktól, akik a csúcsaira kívánnak lépni.



ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
11.29. I SZ I 18.00-20.00 // Felvidék - Szögescipők nyomai a Felvidék bércein
A történelmi magyar turistaság és a hasonszőrű bakancskoptatók körében is rendkívül népszerű helyszínnek számít a Felvidék. Területén bontogatta szárnyait a magyar turistaság, amely szervezett formában a Magyarországi Kárpát Egyesület 1873-as megalapítását követően bontakozott ki és indult hódító útjára a ma Szlovákia területén megtalálható hegységek nagy részében. A XX. század viharos eseményei következtében történelmi hegységeink és az épített örökségünk jelentős része a mai határainkon kívülre került, szívünkben azonban ma is szoros kötődéssel kapcsolódnak hozzánk. Radics Tamás novemberi előadásában hátizsákot ragadunk, bakancsot húzunk és nyugatról - keleti irányban végigjárjuk a Felvidék magyar turistaság szempontjából fontosabb hegységeit. 



ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
12.06. I SZ I 18.00-20.00 // Marokkó - Túrák Dél-Marokkó tájain
 A "legnyugatibb kelet országa" valóságos kis ékszerdoboz az Atlasz-hegység védelmében meghúzódva, amely változatos történelemmel, színes kultúrával megfűszerezve ejti ámulatba a földjén járót. Változatossága az élettelen természeti értékekben is gyönyörködtet, hiszen az Atlanti-óceán partjától a Magas-Atlasz négyezer méter magas vonulatáig, a datolyapálmák által jelzett oázisaitól, a kősivatagokon át, a gleccser formálta vidékig különböző túraterepen koptathatjuk bakancsainkat. Az előadásban Marrakesh és Essaouira mellett a turisták által kevésbé látogatott Anti-Atlasz és Magas-Atlasz vidékére látogatunk el, hogy bakancsban járva is megismerkedjünk Marokkó varázslatos tájaival.





Korábbi 2022-es alkalmak:

09.15. I CS I 18.00 // Uganda
Tanzánia és Kenya árnyékában méltatlanul meghúzódó Uganda igazi egzotikumnak számít az Afrikai kontinensen. Egyenlítői örökzöld köderdeiben a hegyi gorillák és csimpánzok, ernyőakáciás szavannáin az “Afrikai Big Five” emlősei élnek, a legendákkal övezett 5000 méter magasságot elérő “Hold-hegységben” pedig a kontinens legnagyobb területű egyenlítői gleccserei nyugszanak.



Radics Tamás végzettsége szerint geológus, idegenvezető és fotográfus, azonban több éve már túravezetőként dolgozik Európa, Ázsia és Afrika magashegyei között. Jegyek a szeptemberi előadásra már kaphatók a KMO-ban és a jegy.hu oldalán.



Online jegyvásárlás
10.05. I SZ I 18.00 // Kis-Antillák
“Gyöngyfüzér az isten nyakán” – így emlegetik a lírai lelkű útleírók a Karib-tenger és az Atlanti-óceán találkozásánál kibukkanó szigetvilágot.Természeti szépségei, kiegyenlített klímája valóban egzotikus helyszínné avanzsálják a Kis-Antillákat, kulturális tekintetben azonban ezek a szigetek, a közös gyarmati múltuk ellenére is, élesen különböznek egymástól.



Guadeloupe és Martinique Franciaország tengeren túli megyéi, a brit nemzetközösséghez tartozó Saint Lucia pedig a 80-as évektől kezdődően független szigetállam.



A szigetek néhány tíz kilométerre fekszenek csak egymástól, mégis ha átlépünk az egyik sziget plázsáról a másikéra abban biztosak lehetünk, hogy egy egészen új világba csöppenünk.

Online jegyvásárlás

11.16. I SZ I 18.00 // Kirgizisztán
A Közép-ázsiai táj valamennyi jellegzetességét magában hordozó Kirgizisztán igazi kuriózum a kalandvágyó bakancsos utazók számára. Ősi vibrálásokkal átjárt vidék, amelyben a szocialista múlt meghatározó emlékei csupán a felszínen vannak jelen. Magashegyi legelőin a hegyi nomádok élik autentikus kettős életüket, miközben a fiataloktól pezsgő főváros Biskek a régió modern központjává fejlődik lassan.



Az ország 7000 méternél magasabb hegyei a legendás "Hópárduc csúcsok" közé tartoznak, előkelő bazárai pedig az egykori selyemút csomózódási pontjainak jelentős reliktumaiként maradtak fenn.


Leegyszerűsödött, izgalmas tarka vidék, amelyben utazva frissítően hat a kultúrsokk, a történések pedig a felejthetetlen élmények polcára helyezik fel Kirgizisztánt.

Online jegyvásárlás
12.07. I SZ I 18.00 // Kárpátok
 A Kárpátok páratlan változatossággal vonultatja fel hegyeit a bakancsos turisták számára. Számos hegység azonban az ismeretlenség homályába vész a híresebb és könnyebben megközelíthető túraterepekkel szemben, így hát bakancsot húzunk és "nagytáskát" ragadunk, hogy  megismerkedjünk a hegykoszorú méltatlanul hanyagolt tagjaival. Radics Tamás túravezető, fotográfus, több mint tíz éve járja és fotózza a Kárpátokat.

Évzáró előadásában megismerhetjük többek között az Árvai-Beszkidek, a Sípi-Fátra, a Selmeci-hegység, a Besszádok, a Csalhó, a Kapacina-hegység és a Páring hegyvilágát valamint, a Békás-szorosban található Mária-kő újonnan megnyitott túraútvonalát is.

A következő meglepetéssel készülünk a decemberi alkalommal:
Áfonyalikőrrel és vendégváró falatkákkal (mititei vagy más néven mics, padlizsánkrém, zakuszka) várjuk a résztvevőket.



Online jegyvásárlás



Belépődíj: 1.800,- Ft/előadás
Jegyek kaphatók a KMO-ban és a jegy.hu oldalán. 

Bővebb információ:
Szabó Andrea, tel.: 282-9752/0107 m., email: andi.szabo@kmo.kispest.hu

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!