Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Születésnapi közösségi sétával ünnepeltünk

Több meglepetés várta a kispestieket azon a közösségi sétán, melyet a KMO Művelődési Központ és Könyvtár szervezett csütörtökön. Az esemény májusban, a KMO 100. születésnapi hetén a rossz idő miatt elmaradt, pótlására szeptember 7-én került sor.

A képre kattintva galéria nyílik. (52 kép)

A KMO előtt gyülekeztek a vendégek, akik lufit is kaptak, majd Rácz Attila igazgató-helyettes vezetésével elindult a séta. A Teleki utca – Simonyi Zsigmond utca – Helikocka – Fő utca – Templom tér útvonalán több meglepetés, különböző attrakciók várták az érdeklődőket. Zenélt az Obsitos party formáció, egy különleges zenei hangjáték szólalt meg az egyik panelház erkélyéről, de népdalt is hallhatott a közönség, valamint hip-hop, néptánc és örömtánc bemutatót is láthattak a vendégek. A séta végén, a Templom téren, Gábor Ilona igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd közösen felengedték a születésnapi léggömböket.

A Templom tér fontos színtér számunkra, hiszen a KMO 90. születésnapján itt ültettük el a „Kultúra fáját”, itt helyeztük el a „Kultúra kövét”, amely alatt egy időkapszula van, üzentünk a jövő látogatóinak, hogy mi mindent gondolunk a kultúráról. 2008-ban pedig itt, a Templom téren megépítettük a „Szeretet hídját”, ezért nem volt kérdés, hogy a sétánk célállomása ez a hely lesz – mondta el Gábor Ilona, a KMO igazgatója. A séta célja az volt, hogy tovább erősítsük a KMO beágyazottságát Kispesten, hiszen fontos küldetésünk hosszú évtizedek óta, hogy egy mindenki számára nyitott, mindenki számára otthon biztosító intézményt működtessünk, gondolva a különböző kulturális igényekre. A kispestiek már tudják, hogy mindenkinek kell egy hely, ahol barátokra találnak, ahol számítanak rájuk, ahová elengedhetik a gyermekeiket, és a KMO egy ilyen hely, ezt pedig szerettük volna egy közösségi sétával demonstrálni – tette hozzá az igazgató.


Budapest, 2023.09.10.

 

Forrás: Kispest.hu

--

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!