Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Ady szerelmi élete a KMO színpadán

2019. november 19-én kedden 19 órától, az Ady-emlékév kapcsán – 2019-ben Ady Endre halálának 100 éves évfordulója alkalmából – az Így szerettek ők című felolvasószínházi előadás kerül bemutatása a KMO színpadán. Hallhattunk eddig Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc szerelmi magánéletéről. Ősszel Ady Endre életébe nyerhetünk bepillantást.

Az előadást Nyáry Krisztián hasonló címen megjelent könyve nyomán rendezte: Réczei Tamás.

Részlet a könyvből: A huszonhét éves Ady Endre 1904-ben utazott Párizsba szerelme, a harminckét éves  Diósyné Brüll Adél után. A nő, akit hamarosan Lédaként ismert meg a világ, meghívta szerelmét Párizsba. Ady megérkezett, és beköltözött a Diósy házaspár lakásába. És innentől kezdve – több megszakítással – évekig hármasban éltek. Diósy Ödön (Dodó) egyáltalán nem volt hajlandó felszarvazott férjként viselkedni, nemcsak tűrte, hanem támogatta is Ady és felesége viszonyát. Diósyék kapcsolata ugyanis alibi házasság volt: Dodó a férfiakat szerette.

A párizsi hármast sokszor kiegészítette Léda húga, Brüll Berta (becenevén Bubi), aki gyakran meglátogatta őket, s aki a változatosság kedvéért szintén szerelmes volt Adyba. A költő, ha Pesten járt, sokszor felkereste a nőt kalapszalonjában, s bizony több volt köztük barátságnál.

A férj 1906-ban befizette feleségét és Adyt egy földközi-tengeri hajóútra. Kilenc hónappal később Léda halott kislányt hozott a világra. Hat ujjal született, akárcsak Ady. A tragikus eset mindhármukat megviselte. Ady Endre, Brüll Adél és Diósy Ödön szerelmi háromszögét dolgozza fel az előadás, Crespo Rodrigo, Herczeg Adrienn és Szatory Dávid főszereplésével.

Jegyek kaphatók a KMO-ban és a jegy.hu oldalán.

 

Programunkról itt olvashat bõvebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!

 


-- 

KMO Művelődési Központ
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!