ÜZLETI TALÁLKOZÓ KMO-BAN
Vállalkozók, intézmények vezetői, munkatársai és más érdeklődők részére immár ötödik alkalommal szervezi meg a KMO a Kispesti Önkormányzat megbízásából március 1-jén 9-14 óra között az üzleti konferenciát. Az előadások nagyon is aktuális témákat ölelnek fel a KMO-ban!

Minden évben hasznos információkkal szolgál a találkozó a vállalkozóknak, intézmények vezetőinek, dolgozóinak, illetve más érdeklődőknek egyaránt. A jubileumi, díjmentes, interaktív „A szót pénzen nem veszik” címmel megrendezendő találkozót Kispest Önkormányzata megbízásából a KMO Művelődési Ház szervezi. Moderátor, ahogy a tavalyi évben is Vinczek György alpolgármester lesz.

Burány Sándor országgyűlési képviselő a helyi önkormányzatok szerepéről, Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az Európai Unió jövőképéről (az előadó amúgy Kispest egykori polgármestere volt és a település díszpolgára is egyben), Balla Ákos, a Balla Ingatlan ügyvezetője az ingatlanárak repüléséről, Drimál István senior tréner a coachok szerepéről, dr. Ács Szilvia a GDPR tapasztalatokról, Szatmáryné Jähl Angéla tagozat-, illetve tagcsoporti elnök a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásairól, beszél majd és befejezésül egy könnyedebb téma kerül terítékre: Soós Katalin szín- és stílustanácsadó jóvoltából tájékozódhatunk a vonzó megjelenéshez szükséges fortélyokról.

Az üzleti találkozó szendvicsebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárul! 

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Érdeklődés, regisztráció a KMO-ban február 28-ig, email: p.toth@kmo.kispest.hu, tel.: 282-9752/0106, 20/339-7585

 

Programunkról itt olvashat bővebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

Elégedettségmérés



Nyitott Könyvespolc a KÖKI Terminál II. emeletén!

 

KMO Művelődési Központ

1191 Budapest, Teleki u. 50.
Tel.: 282-9736, 282-9826
Fax: 282-9752/0113
e-mail: kmo@kispest.hu
honlap: www.kmo.hu

Nyitva tartás:

hétfő-péntek: 8.00-21:00
szombat-vasárnap: rendezvénytől függően