Közeledik a háború. A hírek szerint a német tankok átlépték a belga határt. 1940. május 10-ét írjuk. A párizsi rádióadás megszűnt. Senki sem tud semmit: az apró faluban rémhírek terjednek. Megindul a népvándorlás: mindenki kis kocsikkal, gyalogosan vagy épp szekéren próbál eljutni valahova, mindegy hova, csak innen el, a fenyegetettségből, a valószínű kiszolgáltatottságból. Egy kis család is menekülésbe kezd: apa, anya, gyermek és egy újabb baba édesanyja hasában. Az állomáson felülnek egy vonatra, amelyről senki sem tudja, hová is tart. Csak egy a fontos: onnan el, ahol addigi nyugodt, békés életüket talán veszély fenyegeti. Azonban attól fogva, hogy megkezdődött az utazás, mintha már egy másik életet élnének: egy olyat, amelyik még csak nem is emlékeztet a napokkal azelőtti nyugalomra és rendre – és amelynek az eseményei örökké hatással lesznek az életükre.

Leginkább így lehetne összefoglalni Georges Simenon magyarul most megjelent könyvének, A vonatnak a cselekményét. Az Agave Könyvek Simenon-életmű-sorozatában napvilágot látott regény szépirodalom a javából. Egy ember története, aki a legszörnyűbb és legkilátástalanabb pillanatban, a II. világháború kezdetén, a szervezetlen menekülés közepén ismeri fel: talán nem is élt eddig.