Joseph Conrad regényei, melyek egzotikus vidékeken játszódnak a kalandorok és tengerészek életének romantikus külsőségei között az emberi természet rejtélyeit kutatják; tehát e férfias kalandregények voltaképpen a legmodernebb prózairodalom finom, árnyalatos jellemábrázolást és etikai érzékenységét foglalják magukba.
A sötétség mélyén a vagyonszerzés ádáz, állatias küzdelmeiről szól, s egy elefántcsontgyűjtő telep sátánivá torzuló alakjairól. Joseph Conrad klasszikus regényében Marlow - miközben hajója a dzsungelben halad előre a folyón - egyre mélyebbre hatol az emberi lélek sötét bugyraiba. Haza kell hoznia a legeredményesebb elefántcsontbegyűjtőt, Kurtzot, akit egyesek csodálnak és tisztelnek, mások őrült vadállatnak tartanak. Kicsoda Kurtz? Mitől olyan nagy ember? Tényleg nagy ember? Marlow-t ezek a kérdések foglalkoztatják, s olvasás közben mi is kénytelenek vagyunk elgondolkodni ezeken a kérdéseken, az alapján, amit többszörösen megszűrve, a folyton Kurtzról beszélő gyarmatosítók, Marlow, illetve a névtelen „külső” narrátor szavaiból megtudunk róla. De még ha sikerül is levonnunk a következtetéseket és eldöntenünk, hogy kinek hiszünk és melyik „Kurtz-képet” fogadjuk el valósnak, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy az igazságot sikerült kiderítenünk.Ami a távolból különc és érthetetlen, ebben a világban esély a fennmaradásra!
„És végre a nap ívelő és észrevehetetlen eséssel lehanyatlott. Izzó fehérből sugár és melegség nélküli tompa vörösbe csapott át, mintha az embertömegek fölött terpeszkedő homály érintésétől halálra rémülve hirtelen ki akarna hunyni.
A tenger arca tüstént megváltozott, a magasztos látvány kevésbé ragyogó, de annál mélysé gesebb lett. A vén folyó, amely évszázadokon át oly híven szolgálta a partjait benépesítő embereket, napnyugtakor háborítatlanul elpihent széles öblében, és a világ legszélső határáig vezető vízi út nyugodt méltóságában terült szét. Nem egyetlen rövid nap: beköszöntő és máris örökre tovatűnő idő gyors lebbenésének tudatában, hanem a maradandó emlékek fenséges fényében néztünk a tiszteletre méltó folyamra. És valóban, mi sem könnyebb az olyan ember számára, aki – így szokták mondani – hódolattal és szeretettel „követi a tenger hívását”, mint hogy a Temze alsó folyásában a múlt nagy szellemeit idézze föl. Az ár és apály itt szakadatlan szolgálatban fut előre és hátra, otthoni pihenésre vagy éppen csatába tartó hajósok és hajók emlékével terhesen. E folyó ismerte, szolgálta mindazokat a férfiakat, akikre a nemzet büszke, Sir Francis Drake-től Sir John Franklinig valamennyi lovagot, rangosat és rang nélkülit – a tenger nagy kóbor lovagjait.” – részlet a könyvből