Debussy egyike azon kivételeknek, akik zeneszerzőként a szavak mesterei is voltak. 1901-től haláláig rendszeresen közölt hangversenykritikákat, amelyeknek hangja vállaltan volt szubjektív, szellemes és vitriolos.
A kötet második felében Debussy interjúi olvashatók. Ezekből az írásokból választottunk tíz tanulságot, meghökkentő vagy bölcs részletet, amelyek éppúgy megvilágítják a zene lényegét, mint Debussy forradalmi személyiségét és művészetét.
A zeneszerzők többnyire áldozatai a zenekritika műfajának, nem pedig művelői. A zene történetében azonban akad néhány kivétel, akik olykor maguk is "hóhérrá" váltak, ha kellett, vagy éppen ha felkérték őket: Schumann és Berlioz mellett Claude Debussy is közéjük tartozik. 1901-től több-kevesebb rendszerességgel haláláig közölt hangversenykritikákat, amelyek vállaltan szubjektív hangon, szellemes, nemritkán vitriolos stílusban számoltak be a századelős Párizs meghatározó - vagy olykor kevésbé fontos - zenei eseményeiről. Az olvasó nemcsak a zene korabeli fővárosának pezsgő hangversenyéletébe nyerhet betekintést a kötet révén, hanem Debussy esztétikai gondolkodását, ízlésbeli preferenciáit is megismerheti. A kritikák olykor mára feledésbe merült zeneszerzőkről vagy előadókról szólnak (őket gazdag jegyzetapparátus hozza közelebb a mai olvasóhoz), máskor neves kortársak és elődők kerülnek Debussy célkeresztjébe. A kötetben Debussy valamennyi írása új fordításban, teljes terjedelmében megtalálható - egy 1959-ben megjelent magyar nyelvű válogatás csupán a teljes anyag mintegy harmadát tartalmazta -, és első ízben kapja kézbe az olvasó magyar nyelven a Debussyvel készített összes ismert interjút.