Vida Gábor legújabb regénye aprólékos gonddal meséli el egy fiktív erdélyi kisváros tíz évét. Namajdon az emberek mind el akarnak érni valamit. Fáradhatatlanul keresik, hogy pontosan mi ez a valami, miközben a II. világháború előtt, alatt és után hazájuk és életük is folyamatosan változóban van.
1936 nyarán fiatal mérnök érkezik Bukarestből az erdélyi kisvárosba, hogy megnézze a legkisebb Ganz-vízturbinát, és próbára tegye szerencséjét. A papírjai rendben vannak, a lelke nincs, a turbinával is gond van. Kalagor Máté, akit Matei Călugărunak is hívnak, le akar telepedni, bár nincs könnyű dolga. Vele együtt ismerjük meg a helyet: a politikai elitet, a városka polgárságát, a csodabogarakat, a román rendőrt, a zsidó szatócsot, a német fényképészt, és a százados juharfát a főtéren. A zárt mikrokozmosz fölött átgázol a történelem: királyi diktatúra, vasgárda, kis magyar világ, háború, szovjet bevonulás. És ha mindez nem volna elég, ott van még a mérnökember számára is legnagyobb rejtély, a szerelem. A nagy sikerű Egy dadogás történetéhez hasonlóan Vida Gábor új regénye is eddig ismeretlen látószögből, ironikus lendülettel beszél el azonosságokról és különbségekről egy jellegzetes 20. századi, közép-kelet-európai históriát, amely félig magyar és félig román, de leginkább, amint azt az alcím is jelzi: egészen erdélyi.
Senkiháza - Erdélyi lektűr: Lektűrnek a könnyű, szórakoztató jellegű irodalmi alkotásokat szokás nevezni, nem ritkán a jelzők közé emelve az „igénytelen” kifejezést is. Egy aprólékos gonddal elmesélt erdélyi történet a II. világháború idejéből sok mindennek nevezhető, de lektűrnek biztosan nem.