Thomas de Quincey két legmeghatározóbb műve, az Egy angol ópiumevő vallomásai és a Suspiria de Profundis, a világirodalom első olyan alkotásai közé tartozik, amelyek mély lélektani őszinteséggel tárják fel a kábítószer-függőség, az álmok és a tudatalatti világát. A művet magyarul Tandori Dezső fordításában olvashatjuk.
"Összetalálkoztam véletlenül egy valamikori iskolatársammal, aki mindjárt az ópiumot ajánlotta kínjaimra; igen, a még csak elgondolni is elgondolhatatlan gyönyörök és kínok ópiumát! Úgy beszélt róla, ahogy a mannáról és ambróziáról beszélnek, egyebet azonban nem tudtam meg tőle."
Az angol esszéista műveiben a szubjektiv idő- és a tudatfolyam ábrázolására, valamint a próza poetizálására tett kísérleteivel a XX. századi regényírást előzte meg. Az 1785. augusztus 15-én Manchesterben született költő a kábítószer rabjaként leírta hogyan szabadulnak fel, majd torzulnak lidércessé a „paradicsomi” látomások az ópium hatására. Az Egy angol ópiumevő vallomásai nagy hatással volt kortársaira is. A cím - Suspiria de Profundis - jelentése: „Sóhajok a mélyből”.
Az Egy angol ópiumevő vallomásait végül a London Magazine közölte le, s a mű nem várt sikert aratott, 1822-ben könyv alakban is kiadták. De Quincey megvallott szándéka volt, hogy figyelmeztesse olvasóit az ópiumfogyasztás veszélyeire.
A Vallomások elején saját rászokásának történetét ismerhetjük meg, s továbbhaladva egyre érzékletesebb képet kapunk a kábítószer hatása alatt tapasztalt euforikus és erősen szimbolikus képzelgésekről, majd később a tartós fogyasztás okozta lidérces álmokról.
A művet 1828-ban Alfred de Musset fordította le franciára, majd 1860-ban Baudelaire beiktatta Mesterséges paradicsomok című esszéjébe.