Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok, érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan léphetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
Orvos-Tóth Noémi a könyvét saját nagymamájának ajánlotta, általa motiválódott, hogy generációs traumák kutatásába fogjon. Könyvében jelentős hangsúlyt kap a megöröklött, vagy megélt trauma, traumatikus hatású esemény. A mű címe is – Szabad akarat – ezekre a szerzett, hordozott traumákra utal. „Számomra a szabad akarat nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek, nem kell senkire tekintettel lennem, mehetek a saját vágyaim után. A szabad akarat azt jelenti, hogy megdolgoztam a családi örökségemet, felismertem a transzgenerációs traumákat az életemben és képes voltam a negatív, akadályozó munkákat átdolgozva egy olyan életet kialakítani, ami már nem a régi hiányokról, korlátokról, fojtogató elvárásokról szól, hanem az én saját autentikus meggyőződéseimet és törekvéseimet tükrözi. Számomra ezt jelenti a szabad akarat” – emigyen határozta meg az írónő a címben megjelenő fogalmat.