Nagynénje halála után az elbeszélő nekiáll átválogatni a lakásban maradt tengernyi megfakult fényképet, régi levelezőlapot, levelet, naplót és emléktárgyat: egy egész századnyi oroszországi élet fonnyadt gyűjteményét. A nyugodt, biztos, gondos kézzel összeszedett szilánkok egy olyan, látszólag köznapi család történetét mesélik el, amelynek valahogy sikerült átvészelnie az elmúlt évszázad üldöztetéseit. A család törekvése a csendes, civilizált, normális életre - ebben a kegyetlen korban - önmagában is különös odisszea.
„A kultúra úgy viszonyul a múlthoz, mint egy nyersanyag-nagyhatalom a saját természeti erőforrásaihoz: amit csak tud, kitermel belőle. Holtakon élősködni jövedelmező mesterség. Ráadásul ők mindezt a fák egykedvű jámborságával tűrik.”
Sztyepanova az esszé, a fikció, a memoár, az útirajz és a történetírás műfaja segítségével vakmerőn hatol a személyes és kollektív emlékezet mélyére.
Nemzetközi Booker-díj rövidlista (2021)