A stílus maga az ember? Szvoren Edina új kötetében a közkeletű mondást fordítja ki. Nádas Péter-, Krasznahorkai László- vagy Tompa Andrea-mondatok olvashatók itt, amelyeket nem Nádas, Krasznahorkai vagy Tompa Andrea írt le, hanem Szvoren Edina. A Kérődző Kronosz pastiche-aiban az ismert írói stílusokra ismerhetünk rá újfajta szemszögekből, hiszen a szövegek egyszerre viselik magukon Szvoren Edina és a kiválasztott szerzők stílusjegyeit. A kötet egyik legizgalmasabb darabja ezért az, amelyikben Szvoren Edina éppen Szvoren Edina-szöveget imitál. A különböző stílusok kaleidoszkópszerű forgatagában pedig egyre nehezebb tetten érni, hol is kezdődik az utánzás. Ezért is nem egy, hanem rögtön négy különböző - egymással teljesen egyenértékű - borítóval adjuk közre a kötetet. Czigány Ákos fotóin négy különböző tűzfalat látunk: variációk egy láthatatlan témára, egyetlen borító azonban mindig csak egyetlen megvalósulása a lehetőségeknek.
Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyve négy különböző borítóval, de ugyanazzal a tartalommal jelenit meg.
Kronosznak a mitológia szerint azt jósolták, hogy a gyermekei fogják a vesztét okozni, ezért születésük után megette őket. De egyikük, Zeusz – aki megmenekült, mert helyette anyja egy követ adott Kronosznak, hogy azt nyelje le – titokban felcseperedett, aztán csellel meghánytatta apját. Így jöttek világra másodszor, apjukból, Hádész, Poszeidón és a többiek. Szvoren Edina Kronoszhoz hasonlóan "megeszi és kihányja" a magyar prózát, ezért Kérődző Kronosz a könyv címe.