A Q-ügyosztályról szóló sorozat befejező részében feje tetejére áll a világ: a jókról kiderül, hogy rosszak, a rosszakról, hogy jók, az áldozatokról pedig, hogy igenis van bennük erő.
2020 karácsonyának másnapján Carl Mørck a koppenhágai Vestre börtön felé tart, mégpedig megbilincselve, egy rendőrautó hátsó ülésén. Utolérte a tizenöt évvel ezelőtti brutális, szögbelövős ügy, és most többek között drogcsempészettel és gyilkossággal vádolják.
Rendőrkollégái hátat fordítanak neki, és a börtönben hamar be kell látnia, hogy az erőszaktevők, csalók és korrupt őrök között az élete veszélyben van. Ugyanis kiderül, hogy valaki milliós jutalmat ígért annak, aki megöli.
Amíg Carl az életére törő bűnözőkkel hadakozik, Rose, Assad és Gordon a gyilkossági osztály vezetőjének tiltása ellenére megpróbálja kibogozni a szögbelövős ügy kusza szálait, de gyorsabban kell dolgozniuk, mint valaha, ha tisztára akarják mosni Carl nevét, és meg akarják menteni az életét.
Jussi Henry Adler-Olsen dán krimi író, kiadó, szerkesztő és vállalkozó, aki leginkább a Department Q sorozatáról ismert. Ismeretterjesztőként 1984-ben, szépirodalmi íróként 1997-ben debütált.
Adler-Olsen regényeit több mint 40 nyelven adták el. Dánián kívül Norvégiában, Németországban és Hollandiában aratott különös sikert, gyakori áll a bestseller-listák élén, például a The New York Times Paperback bestsellerlistáján. Adler-Olsen könyvei számos más országban, köztük Ausztriában, Izlandon, Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban és Svájcban is szerepeltek a bestseller-listán.