Tizenegy esszéjében Grossman október 7. (elő)történetét egy nacionalista kormány katasztrofális döntéseinek sorozataként vázolja fel, és aggódva kérdezi: nézve az elmúlt hetvenöt év történelmét, válhat-e valaha az erődként működő Izrael Államból igazi, biztonságos otthon zsidók és palesztinok számára egyaránt?
"Szüntelenül azon kell igyekeznünk, hogy egyszerre legyünk Athén és Spárta. És egyáltalán nem tudhatjuk: élhetünk-e valaha is normális, szabad, stabil, biztonságos életet. Fenyegetettség és aggódás nélkül. Lehetünk-e valaha is otthon."
"Úgy tűnik, meg kell járnunk a poklot, hogy eljussunk odáig, ahonnan kivételesen derült időben legalább a mennyország távoli peremét látni."
Számomra a teremtő munka a végtelen megérintésének lehetősége. Nem a matematikai vagy a filozófiai végtelené, inkább az emberi végtelenségé. Az ember végtelen számú arca. A szív végtelen számú húrja, a végtelen tudás, a végtelen számú vélemény, késztetés, illúzió, nagyság és kicsinyesség, találékonyság és romboló ösztön, az ember végtelen számú változata. Amikor egy karaktert írok, szinte minden gondolat, ami róla eszembe jut, újabb és újabb lehetőségeket nyit meg előttem: elágazó ösvényekkel teli kertet."
David Grossman évek óta kommentálja az izraeli és palesztin helyzetet nemzetközi magazinokban (The Guardian, Frankfurter Allgemeine Zeitung, The New York Times). De a 2023. október 7-i terrortámadás és az azt követő események után nehéz megszólalni. Grossman azonban nem lenne önmaga, ha a kezdeti sokk után nem tenné fel a szükséges és fájdalmas kérdéseket: Hogyan történhetett ez meg? Miért vesztette teljesen szem elől a botrányaival elfoglalt Netanjahu-kormány Gázát és az ott élő palesztinokat? És "kik leszünk mi, izraeliek, amikor feltámadunk ennek a tragédiának a hamvaiból?"