Jill Tomlinson: A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája

Ez itt Pongó. Pongó gorillakölyök. Afrikában él, a hegyekben. Olyan bátor és okos szeretne lenni, mint az apukája, hogy vezethesse a családot és megvédhesse a kistestvérét. Egyre több feladatot vesz át a papájától, és kiderül, olyan is van, amiben már ő az ügyesebb! Hupp, a sötétben félő bagoly, Szuzi, az elcsavargott kiscica és Ottó, az örökké kíváncsi pingvinfióka után a szívünkbe zárhatjuk Pongót is, ezt a segítőkész és felelősségteljes gorillakölyköt, aki már alig várja, hogy felnőtt legyen. Felnőni vágyó kicsiknek, nagy óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánljuk.

Részlet a könyvből:

"Másnap, reggeli után Pongó nekiindult, hogy megkeresse a férfit. Api azt mondta, hogy egy fatörzsekből épített óriás fészket keressen.

Pongó meg is találta. És le volt nyűgözve! Nem hasonlított az ő fészkeikre, mert még teteje is volt. Ez a férfi akkor sem ázik meg, ha esik! Pongó bekukucskált a fészek oldalán lévő lyukon. Annyira meglepődött azon, amit bent látott, hogy azonnal visszarohant Apihoz, hogy rögvest elmesélje.

– Ez az ember – vágott bele –, ez az ember valami kaparóval az arcáról kapirgálja a szőrt. A karjáról és a mellkasáról pedig már le is szedte, mert azok tiszta csupaszok.

Api felnevetett.

– Az emberek csupaszok – magyarázta. – Azért vesznek fel magukra ruhát, hogy ne fázzanak. Nekik nincs olyan jó meleg bundájuk, mint nekünk. De nézd, itt jön. Járjam el neki a csatatáncunkat, mit gondolsz?

– Nem – felelte Pongó. – Te mondtad, hogy nem veszélyes.

– Rendben. De azért tartsd rajta a szemed, hadd fejezzem be a reggelimet. Bár nem hinném, hogy rosszat akar.

Pongó úgy belemerült a táplálkozásba, hogy hamarosan meg is feledkezett a férfiról.

De egyszer csak valami szöget ütött a fejébe. Api általában egy picit távolabb vitte őket attól a helytől, ahol előző nap ettek. De ma nem. Igaz, hogy még sok volt körülöttük az ennivaló, emiatt tényleg nem kellett költözködniük, de mégis."

Jill Tomlinson (1931 - 1976)

Soha nem akart író lenni. Operaénekes akart lenni, aztán úgy döntött, inkább családot alapít. De közbeszólt egész életét befolyásoló betegsége, így másfelé kellett teremtő energiáit elvezetni. Elkezdett egy újságíró-iskolát, és a harmadik óra után úgy döntött, hogy gyerekkönyveket fog írni.Nem volt könnyű a kezdet. Első meséjét, a Buszt, aki templomba ment-et tizenhat kiadó utasította vissza, míg végül elfogadták és képeskönyv formában megjelenhetett. Az elsőt még számos képeskönyv követte, de így idő után szűknek érezte a formát. Írt öt rövid történetet egy tyúkról, aki meg akarja látogatni a nagynénjét és a kiscsibéit.A kiadója úgy gondolta, ha ír öt hasonló hangvételű történetet, az jól illik az új, felolvasós sorozatukba. Miután jó sokat, keményen gyúrták a szöveget a kiadóval, megjelent a a Tyúk, aki nem akarta feladni, amit hamarosan követett a Macska, aki haza akart menni.A sorozat következő kötetét az egyre súlyosabb betegség árnyékában írta. Az egyre rosszabb fizikai tünetek okára éppen a megjelenéskor derült fény – Jill Tomlinson-nak sclerosis multiplexe volt, ami egy idegbénulásos betegség. De éppen ez a könyv, A bagoly, aki félt a sötétben, hozta meg a legnagyobb sikert és ismertséget. Így aztán a betegség sem szegte kedvét! Ugyan írni nem tudott, de a családja segítségével egymást követték a könyvek. Állandó, szinte megválaszolhatatlan kérdéseire választ kerestek, elvégezték a könyvekhez szükséges kutatásokat. Ugyanis minden kis állatról szóló meseregényt alapos kutatás előzte meg. Ez természetesen a végeredményen nem látszik – a tudást nem beleírta, hanem felhasználta a művekben. A könyvekben a kedvessége és a humora minden nehézséget legyőz. Emlegette is, hogy nincs még egy író, aki sem olvasni, sem írni nem tud.