Moskát Anita: A ​hazugság tézisei

Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek. Moskát Anita olyan, mint a kötet kisregényének szerződéskötője: pontosan ismeri a valóságot, hogy aztán a paraméterek átírásával új valóságokat hozzon létre. Első regénye 2014-ben jelent meg, és az eltelt évek alatt a magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb és legizgalmasabb írójává vált. A Horgonyhely, majd a Zsoldos Péter-díjat nyert Irha és bőr c. regényei mellett számos novellája jelent meg antológiákban, zsáner- és szépirodalmi magazinokban. A hazugság tézisei ezek legjobbjaiból és új írásokból válogat.

Részlet a könyvből: 

„Filippa beharapta alsó ajkát, a fülcimpáját húzkodta, és nem mozdult. Hat hét. Egzotikus édességeket és ritka állatokat ígértek neki, csak arról felejtettek el szólni, hogy alig alszik majd a födémet verő esőtől, séta közben pocsolyákat kell kerülgetnie, és szünet nélkül, éjjel-nappal ömleni fog. Lucas hazudott: nem olyan, mint a zuhanyrózsa. A zuhanyrózsát ő nyitja meg, amikor akarja, ő zárja el, amikor akarja, de ez szüntelen zubog majd rá, lelapul tőle a haja, radiátoron szárítgatják a ruháit. Gyűlölni fogja az utazás minden percét. Nem olyan lesz, mint a zenekari turnén, amikor esténként hangversenyre mentek, nappal lejártak úszni a tengerhez, a só pedig lenyomatokat rajzolt a bőrükre.

– Bogaram – hajolt le Gavin Filippához –, nem tetszik, igaz?

A lánya a fejét rázta. Vizes kezét még mindig esetlenül tartotta maga elé. Gavin elővett egy zsebkendőt, és megtörölgette Filippa tenyerét.

– Ha nem tetszik, nem kell kimenned az esőbe. Ígérem.

Átölelte Filippát, a karjára vette, mint amikor még kisebb volt, és ahogy a nyakába csimpaszkodott, azt suttogta neki, ne aggódjon, nem lesz vizes, nem lesz vizes soha többé. Lucas nézte őket, és mintha szólni akart volna, aztán vállat vont. Az utazás mindhármukat kimerítette, tizenegy órát zötykölődtek azon a vonaton.

Gavin egyedül ment vissza az ügyintézőhöz. Addigra a papírjait átfuttatták a rendszeren, a Lagowban kötött szerződései ’nausi területen is érvénybe léptek. Ellenőrizte a pecséteket, aztán a kategóriák szerint rendezett mappákat elpakolta a bőröndjébe.

– Szeretnék kötni pár egyszerű magánszerződést Ardennausszal – mondta. Az eső rezes íze nem akart múlni a nyelvéről.

– Milyen természetűeket?

– Időjárás.

És már diktálta is a paramétereket, könnyen folytak belőle, látta az összefüggéseket, feltételeket és kivételeket, mintha matematikai egyenletet oldana meg. Filippa útlevelét is odacsúsztatta az asztalra. A maga nevében írt alá mindent, Gavin Balinski-Fabinként, elvégre ezek a magánszerződései; szantálfa nyelű lagowi pecsétje, amellyel országa képviseletében hitelesített iratokat, a tokjában pihent. Tudta, hogy Lucas ellenezni fogja, de nem érdekelte. Fontosabb, hogy a lányuk ne szenvedje végig ezt a hat hetet, ne egyik megfázásból a másik meghűlésbe essen, hogy még a játszótérre se vihessék ki nyugodtan.”