A Magvető Könyv kiadó égisze alatt megjelent Neandervölgyiekben tisztán a történelem tesz-vesz, s szerkezete az egyszerű krónika, évről-évre. A regény ugyan visszaemlékezik az előző művekre, szerepel benne a könnymutatványosok fantazmagóriája, a taligás, a fűmuzsikus, megnyilatkozik és párbeszédbe lép az emberekkel egy grófi kert, a park puttó-szobrának is van mondanivalója, de ezek ezúttal inkább csak visszavonulóban lévő költői díszítmények. A fő téma az ember a történelem kerekei alatt, s Darvasi mindig jelenlévő próza-költészete elsősorban a hangsúlyozottan mindennapi emberek nem-mindennapiságában mutatkozik meg.
Darvasi László monumentális nagyregénye 1908-tól 1957-ig vezet végig a magyar történelmen. A vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog: egy elpusztíthatatlan kertet akar megalkotni. A munkálatokban részt vesz a városi zsidó kalandor éppúgy, mint az indulatait nehezen fékező művezető, Lackó. A városban már ott téblábol a Pestről eltanácsolt Gál Endre tanár, kattogtatja masináját a sokat látott fényképész, illetve élni tanul egy cselédlány, Erna, aki a történet kezdetén ébred rá az erejére. A magyar vidék, a főváros és a nagyvilág az egymásba kapcsolódó történetek színhelye. Zsidók, magyarok, szegények, gazdagok, okosok és bolondok a szereplők, illetve föltűnnek a régről ismert könnymutatványosok is. A történelem alakulása végül mindenkit, épelméjűt, ábrándozót és pragmatikust is próbára tesz, viszont a nagyregény cselekménye mindegyre nem várt fordulatokat vesz. Darvasi három generáción átívelő elbeszélése gazdag és magával ragadó látomás a 20. századról. A tét elég komoly. Eltűnik-e a mese. S ha valóban eltűnik, mi marad utána.