Finy Petra: Ultramarin

„– Úgyis feltörte a lábam a szandál, szarom le – bökte ki a lány a maga szókimondásával, és már pattant is fel a robogóra.
A fiú rögzítette hátulra a strandtáskáját, aztán felült a volánhoz. Nina elkeredett szemekkel bámulta azt a zavart és ügyetlenkedést, amit a járgányon elhelyezkedve folytattak, mire megtalálták a kényelmes utazási pozíciót. Talán még a csepeli gyárakban is hallani lehetett, ahogy a torkukban dobog a szívük. Hangosan dobolt a vér mindenükben.
Aztán suhanni kezdtek a remény festette utakon a Margitszigeten. A csak erre a helyre jellemző fények ezúttal erős reflektorként működtek: hát ilyen lenne az életed, ha nem titkolóznál magad előtt sem, üzente nekik a tündöklés a sziget útjain. 
Nem titkolózom, csak éppen nem tehetem meg, válaszolta magában erre Kelemen és Gizi is.
Aztán a fények csak nem hagyták békén, és a Kelemen úgy érezte, szétfeszíti az akarat. Kicsit felgyorsított, amúgy is imádta a száguldást, minek itt udvariaskodni, a Gizi nem kisbaba, bírja a gyűrődést, emelkedjen csak az a tempó, legfeljebb majd kicsit jobban kapaszkodik a derekába.”

 Finy Petra legújabb regénye megrendítő módon mesél szerelemről és barátságról 1968-ban. A tizennyolc éveseké a világ, még akkor is, ha azt mások éppen kiforgatják a sarkaiból.
Prágába bevonultak a tankok, Magyarországon életbe lépett az új gazdasági mechanizmus. Virágzik a zenei klubélet, a szexuális szabadság egyre erősebb. A Coca-Cola már kapható, minden fiatal farmerben akar járni, és Beatlest hallgat. A rövid szoknya, hosszú haj és a nyugati zenék fémjelzik a fiatalok lázadását.

Él Budapesten három, érettségi előtt álló fiú és két lány. Szétfeszítik őket a hormonok, de összetartja a csapatot a barátság. Közülük valaki a rendszer kegyeltje, valakinek rejtőzködnie kell, de még a rendszer kegyeltjének is van egy súlyos titka. Az események pedig megállíthatatlanul sodorják az öt fiatalt a drámai végkifejlet felé.