Műfajok
Helyszínek
×
Tiszteletadás és fogadalomtétel a 100 éves KMO-ért
2023. május 18-én, 17 órától nem mindennapi programmal hívtuk ünneplésre a KMO-ba a kispestieket, a kultúra iránt érdeklődőket. A 100 éves KMO előtt emléktábla-avatással, az intézmény falain kívül és belül pedig számtalan meglepetéssel találkozhattak Vendégeink.
Nemcsak pusztán épület, hanem az itt dolgozóknak köszönhetően lelke is van a KMO-nak. Legyen ez a nap a tiszteletadásé és a fogadalomtételé, hogy megőrizzük a KMO-t az elkövetkezendő 100 évben is - mondta köszöntőjében Gajda Péter polgármester az intézmény falán elhelyezett emléktábla előtt a százéves művelődési ház születésnapi eseménysorozatának részeként tartott ünnepségen ma délután.

A képre kattintva galéria nyílik. (36 kép)
 
Bár az időjárás az ünnepi program átszervezésére kényszerített minket, hiszen a várható eső miatt elmaradt a közös városi séta, amelyet a terveink szerint ősszel pótolunk majd, az emléktábla-avatásra és néhány emlékezetes programelemre még így is sor kerülhetett.
 
A mai nap tisztelgés az elődök előtt, akik lehetővé tették, hogy ma itt álljunk, akik mertek nagyot álmodni, és az álomból egy kulturális tér jött létre. Az akkoriak nem sajnálták a pénzt, a fáradságot, a munkát, ha kellett téglajegyet vettek, ha kellett két kézzel dolgoztak a közös célért, ezért a HÁZ-ért, hogy legyen otthona a helyi munkásságnak, ha tetszik, a civil életnek – mondta Gajda Péter polgármester. A KMO mindig a kerület kulturális életének a centruma volt.

Az önkormányzat ajándékát, az emléktáblát Gajda Péter polgármester, Gábor Ilona, a KMO igazgatója, Varga Attila és Vinczek György alpolgármester leplezték le az intézmény homlokzatán.
 
A ünnepi műsorban közreműködött Kovács Réka (ének), a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola tanára és növendékei (fuvola), a Kispesti Obsitos Fúvószenekar, a Kispesti Vegyeskar – Gyöngyvirág Kórus, valamint a Shaolin csoport.
 
Az emléktábla-avató zárásaként Vinczek György alpolgármester köszöntő szavai után a résztvevők levegőbe engedték a KMO emléklufijait.


forrás: Magazinlapok
 

Budapest, 2023.05.19.

--

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 
 
 
KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!