Kispest polgármestere köszöntőjében felidézte polgármestersége első évét, 2006-ot, amikor elkezdődött a nagy múltú, patinás intézmény felújítása, Burány Sándor akkori kispesti országgyűlési képviselő, miniszter hathatós közreműködésének köszönhetően jelentős állami támogatással. De egy intézmény nem csak az épületből áll, hanem azokból a munkatársakból, akik a mindennapokban szívüket-lelküket odateszik azért, hogy a kispestiek hozzájuthassanak a kultúrához – hangsúlyozta Gajda Péter, és megköszönte Gábor Ilona igazgatónak, valamint kollégáinak azt a magas színvonalú munkát, amire a kispestiek és a fővárosiak is büszkék lehetnek.
A képre kattintva galéria nyílik. (24 kép)
Dr. Hiller István országgyűlési képviselő arról beszélt megnyitójában, mit adott a KMO az elmúlt évszázadban a magyar kultúrának, ezen belül a magyar közművelődésnek. Megemlítette a „társakat”, a Csepeli Munkásotthont, a pesterzsébeti Csilit, az Ózdi Olvasót, amelyekkel együtt a KMO „nem az elit kultúráját szolgálta 1923-ban. Nem díszes paloták arisztokratáinak adtak ünnepi rendezvényeket.” Ezekben az években azok az emberek, akik kezük munkájából éltek, lehetőséget kaptak arra, hogy idejük jó részét, amit már nem munkával töltenek, szabadon, egymás között és hasznosan töltsék el. Összejöttek, énekeltek, kirándultak, előadásokat hallgattak, nyelvet tanultak, olvasni tanultak. Ezért büszkeség megemlékezni arról a fajta önkéntességről, kultúraigényről, amelyet ezek az emberek és csoportok tanúsítottak – fogalmazott.
A KMO sok értéket teremtett, rengeteg embernek adott értelmes napokat, heteket és egy kerületnek, egy közösségnek lett szimbóluma. Szimbólum, mert messze túllépett a kerületen, és szimbólum, mert színvonalában messze meghaladta egy átlagos közművelődési intézmény igényrendszerét és persze, amit nyújtott a színvonalát – hangsúlyozta. „A közművelődés nem egyszerűen csak egy adag tudás átadása és befogadása. Nem egyszerűen egy tánclépés. Nem egyszerűen egy dallam megtanítása, nem egyszerűen egy teremben a székek elrendezése, hogy a színházi előadásnál mindenki kényelmesen üljön. Ennél sokkal több van benne. Ami megérinti a lelket és nem egyszerűen csak racionális befogadásra ad lehetőséget. Amikor egy-egy előadásnál könnybe szöknek a szemek, vagy a kezek tapsra verődnek össze. Amikor nem kell megszervezni, hogy az ott lévők örüljenek. Ez a közművelődés” – fogalmazott, és az egykori nagyszerű emberek – Klebelsberg Kuno, Keresztury Dezső, Vitányi Iván – mellett a jelenkori közművelődés nagyasszonyának nevezte Gábor Ilonát.
A KMO igazgatója arról beszélt, hogy egy vezető nem tud egyedül igazán nagy sikereket elérni, mindig kell, hogy legyen egy csapata, és – mint fogalmazott – „mögöttem egy fantasztikus csapat áll.” Gábor Ilona elmondta: a kiállítás a Budapest 150 program kapcsán jöhetett létre a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Művelődési Központ és Kispest Önkormányzatának támogatásával. A kiállítás a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény anyagából készült, ezért külön megköszönte a gyűjteményvezető Siklós Zsuzsanna és Mohay Orsolya munkáját.
Siklós Zsuzsanna lapunknak elmondta: az igazi kihívás az volt, hogy úgy jelenjen meg az intézmény, ami magában hordozza a múltját, de benne van a dinamika, a fejlődés, hogyan alakul át, milyen új irányzatokat képvisel, milyen módon próbál alkalmazkodni a XXI. századhoz. Arra is törekedtek a látvány kialakításakor, hogy mindenkihez szóljon: ha valaki el akar mélyedni, a különböző tablókon megtalálja a szükséges információkat egy képről, egy történetről vagy egy korszakról, és ezért helyeztek el QR-kódokat is a kiállításban.
forrás: kispest.hu
Budapest, 2023.05.16.
--
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50.
Telefon: 282-9752/0108
Fax: 282-9752/0113
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna