Műfajok
Helyszínek
×
A KISPESTI VÁROSÜNNEPEN EGYÜTT LENNI JÓ!
2024-ben ismét megrendezzük a kerület legnagyobb szabadtéri rendezvényét a Kispesti Városünnepet, a már megszokott helyen, a gyönyörű Templom téren. Nem véletlenül lett az idei év szlogenje az "Együtt lenni jó!", hiszen június 1-jén szombaton és 2-án vasárnap  remek hangulatú családi program, sztárfellépők egész hada, kirakodóvásár, kulturált vendéglátás várja az érdeklődőket a kispesti Templom téren és az Ady Endre úton.

A Templom téren és környékén mindkét nap számtalan érdekességgel, újdonsággal, játékkal és koncertekkel várjuk a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A kísérő programok mellett neves előadók lépnek fel a színpadon.

Június 1-jén, szombaton a Kispesti Obsitos Fúvószenekar koncertjével kezdjük a napot 14 órától, majd a CARSON COMA Akusztik Trió formációban lép fel. Őket követi a BIKINI zenekar és a nap végén az Irie Maffia

Június 2-án, vasárnap a családok legnagyobb örömére a MintaPinty zenekar koncertjével indítjuk a napot, majd a Dö'Loorien Party Music Band varázsol retro hangulatot a Templom térre. Délután jönnek a nagyágyúk: PÁPAI JOCI mellett velünk ünnepel a PUNNANY MASSIF. A Városünnepet pedig a CURTIS LIVE BAND szuperprodukciójával zárjuk. Szombaton a házigazda Vágó Piros, vasárnap Dj Dominique lesz.

A színpadi fellépők mellett a Templom téren és az Ady Endre úton számtalan kísérő programmal is várjuk az érdeklőket. Print Ciklinek köszönhetően – KMO könyvjelző nyomtatásra is lehetőség nyílik majd Az esemény ideje alatt folyamatos klasszikus nyomdai bemutatót tartunk, amelyen a gyerekek, és minden érdeklődő kipróbálhatja a nyomtatás régi módját, miközben megismerkedhetnek a veterán nyomdagépekkel. A 130 éves tégelysajtón saját kezűleg nyomtathatnak egyedi kliséről könyvjelzőt. A nyomatot minden résztvevő magával viheti. Egy kultikus Citroën Oldtimer autóba beülhetnek a gyerekek. ReGamEX - VR szemüveget és konzolokat is kipróbálhatnak a látogatók. A Retro Videojáték Sátor igazi szülő-gyermek – nagyszülő-unoka program. Az idősebbek újra átélhetik gyermekkori emlékeiket, a fiatalabbak pedig a videojáték történelem ikonikus darabjaitól a VR szemüvegig kipróbálva megismerhetik az elmúlt 50 év bődületes technikai fejlődését.

Az óriás játékok (óriás malom, puzzle, kerti sakk, memória és társasjátékok) ismét várják a családokat az Ady Endre úton. Lesznek ügyességi játékok, ilyen a reflex játék stand, az óriás legokocka játékpark, az öko hulladékgyűjtő játék, vagy a Jurassic Park kalandjáték.

Újra elérhető majd a 6 állomásos mobil akadálypálya az Ady Endre úton, amelyet minden évben nagyon várnak a gyerekek. Egy felfújható, 14 méter hosszú, csúszdás kamion akadálypálya is lesz az idei Városünnepen. A legügyesebbek pedig kipróbálhatják állóképességüket egy 4 állásos eurobungeeben, egy twister-falon mászva, valamint egy izgalmas, 9 méter magas mászófalon mindkét napon.

Társasjáték Standdal is készülünk. Mind a két napon a KMO Társasjáték klub, a Társas Központ Egyesület és az A-games kiadó várja a társasjáték kedvelőket közös standon táblás és kártyajátékokkal, Gó versennyel, Crokinole bemutatóval és óriásszínezővel. A KMO szelfi falánál készíthetnek fotókat egyénileg választott szövegbuborékokkal a látogatók, de Relax pihenő várja a füves területen a sok-sok program között a pihenni vágyó látogatókat.

A WK-sátorban a füves területen többek közt különleges időutazásban lehet része az érdeklődőknek: a csíkos lovagok, és a pöttyös úrhölgyek felkészítése zajlik majd a várbéli életre. Lehet, hogy találkozunk majd a kockás sárkánnyal is? De a leges-legkisebb lovagokról és úrhölgyjelöltekről sem feledkezünk meg, őket babajátszóval és pelenkázó-elvonuló sarokkal várjuk. A Wekerlei Könyvár sátrában is játszhatnak kicsik és nagyok - lesz fejtörő felnőtteknek és „mesés" kérdések gyerekeknek. Akik az érdekes kvízeket kitöltik, ajándékkönyveink közül válogathatnak. A közös kézműveskedés keretében elkészített szép műveket pedig hazavihetik az ifjú alkotók.

Tihanyi Viktor szobrászművész és T. Szilágyi Ágnes fotós 48 éve alkotnak egy párt, mind a magánéletükben, mind alkotói folyamataikban. Kispesten, a Wekerle-telepen élnek és dolgoznak. Kettejük tárlata nyílik a Nagy Balogh János Kiállítóteremben május 30-án, amely a Kispesti Városünnep mindkét napján megtekinthető lesz.

A Fővárosi Szabó Ervin kispesti fiókkönyvtárának sátra idén először lesz látogatható a Kispesti Városünnepen.     

 

Rendezvényünkről bővebben a weboldalunkon és a Facebook-eseményoldalon olvashatnak.

 

Budapest, 2024. május 7.

 

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!