Nagy Balogh 1905 környékén költözött ki Kispestre édesanyjával Ferencvárosból. Szerényen éltek, hiszen Nagy Balogh minden megkeresett pénzét arra tette félre, hogy egyszer nagy festő lehessen. Nagy festő! Rembrandt-i, Van Gogh-i értelemben nagy festő. Olyan festő, aki nyomot hagy, akit az utókor csodál és megkerülhetetlennek tart.

Proletár festőként tartják számon, valójában azonban komoly mestere volt a flóderozásnak, belvárosi paloták márványszerű falfelületeinek festése fűződik nevéhez. Tanult aktfestést itthon, és tanult egy rövid ideig Münchenben, sok más kortársával együtt.

1908-ban kezdődtek Kispesten az Állami Munkáslakótelep építkezései. A nagyszabású vállalkozás munkálatai lenyűgözték a festőt, minden nap kijárt, beállt segíteni a munkásoknak. Érezni, átélni akarta a folyamatot, ahogy megvalósul egy ilyen grandiózus terv. Lelkesen beszélt róla Ács Tivadar kispesti újságírónak, egy hatalmas pannó készítését tervezte az építésről. Számos festményén, rajzán örökítette meg a földmunkákat végző kubikusokat.

Ám az első világháború kitörése félbevágta az építkezést és Nagy Balogh életútját is. A harcokban lövést kapott a vállán, jobb karját soha többé nem tudta használni. Barátja bíztatására próbált „átszokni” bal kezére, de nem ment. Az álom kettétört.

Művész körökben ismerték, néha-néha eljárt társaságba, de zárkózottsága miatt szinte semmit nem tudtak róla. Életében kiállítást nem rendezett, sőt tiltakozott ellene. Úgy gondolta, hogy még nincs „kész”, hogy még nem elég jó. 1919-ben bekövetkezett halála után, a Szépművészeti múzeum tárlatot rendezett műveiből.

Hagyatékát a Nemzeti Galéria őrzi, egy önarcképe az Uffizi önarcképtárának része lett. A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény pár, kisméretű rajzát őrzi féltő gonddal.

Martsa István szobrászművész maga is nagyon szerette Nagy Balogh János életművét. A kispesti képzőművészeti körrel is jó viszonyt ápolt, kiállításon is szerepelt velük együtt. Pozsonyban született 1912-ben, majd a szintén képzőművész feleségével VII. kerületi otthonukban élt. Villanyszerelőként dolgozott, onnan került a Főiskolára (ma Képzőművészeti Egyetem), viszonylag későn, 33 évesen. Nagy Baloghról készült szobrát 1975-ben állították fel, eredetileg a Wekerle-telepen, a Petőfi téren (ma Kós Károly tér).Jelenleg a Fő téren látható, a róla elnevezett kiállítóterem mellett.

Martsa Istvánt csendes, visszafogott emberként írják le, szobrai mentesek a nagy gesztusoktól, a pátosz is távol áll tőle. Anékül, hogy hasonlóságokat keresnék életútjukban, vagy szemléletükben, feltűnik az a bensőséges részvét, mellyel Nagy Baloghot ábrázolja. A szoba-szerűen zárt, viszonylag alacsony talapzaton ülő Nagy Balogh János nem azaz akaratos, céltudatos fiatalember, akinek kortársai leírják. Nagy Balogh mindössze 45 éves, amikor otthonában szívrohamot kap. Ám élete utolsó három éve is kínkeserves. Háborús sérülése miatt festeni igazán már nem tud. Martsa István pedig ezt formázta meg. Azt a festőt, akinek leeső jobb válla alatt élettelenül lóg jobb karja, de baljában, ölében pihentetve még tarja a palettát. Egész testtartása, egy kis széken ülve, lábát maga alá húzó, zömök teste ugyan robosztus és erős, mégis gyermeki. Szomorú, magára hagyott. Feje, nagykarimájú kalapja alá bújó tekintete balra fordul. Szelleme és teste kettévált. A kéz nem tudja megtenni, amit az agy parancsol. Ez, egy alkotó életút legnagyobb tragédiája.

Nagy Balogh János tehetségét, a Poór Bertalan vezette művészeti direktórium vette szárnyai alá, megvásárolva tőle tíz festményt a Szépművészeti Múzeum számára. Szép summát fizettek, ám a csekket halála után a festő párnája alatt találták, beváltatlanul. A két időpont között pár hét telt el csupán. Pénze volt már, de jövője nem.

Szeretettel várjuk Önt is a Nagy Balogh János Kiállítóterembe (1191 Budapest, Ady Endre út 57.), ahol az aktuális kiállítások, a nyitvatartási időben megtekinthetők. 
Tekintse meg aktuális kiállításunkat itt.

kedd-péntek: 14.00-18.00
szombat: 10.00-14.00 (páros héten)
vasárnap, hétfő: zárva

Mohay Orsolya
művészettörténész
mohay.orsolya@kmo.kispest.hu