Műfajok
Helyszínek
×
Szülinapi térzene szólt a Városház téren
Már hetedik alkalommal találkoztak fúvósok a Városház téren. A Dél-pesti Fúvószenekari Találkozón ezúttal is négy együttes lépett fel, a zenészeknek köszönhetően népszerű és kevésbé ismerős dallamok zendültek fel a téren szombaton. Az esemény része volt a KMO centenáriumi programsorozatának, a KMO Kulturális Hetének.

Köszöntőjében Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy a mai találkozó több ünnephez kapcsolódik, például a KMO100 programsorozathoz. Ugyanakkor Kispest fényét és művészeti értékét foylamatosan emeli a Kispesti Obsitos Fúvószenekar is, akik állandó fellépői a találkozónak – tette hozzá az alpolgármester.

 

 A képre kattintva galéria nyílik. (78 kép)
 
Mindig más és más együtteseket hívunk meg a találkozóra, hogy évről évre több zenekart ismerhessen meg a kispesti közönség – mondta el Hoffer Tibor, az Obsitos Fúvószenekar karmestere.
 
Az idén fellépő zenekarok és vezetőik:
1. Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara, Budapest XIX. kerület, karmester: Payr Henrik
2. Gödöllői Városi Fúvószenekar, Gödöllő, karmester: Ella Attila
3. Kertvárosi Fúvószenekar, Budapest XVI. kerület, karmester: Vikol Kálmán
4. Kispesti Obsitos Fúvószenekar, Budapest XIX. kerület, karmester: Hoffer Tibor

 

A műsorközlő ezúttal is Zelinka Tamás zenetörténész volt.

 

A meghívott fúvószenekarok azért játszottak a Városház téren, hogy ápolják a magyar fúvószenei hagyományokat, megismertessék a hazai és a nemzetközi fúvószenei kultúrát, valamint hogy megszerettessék a szabadtéri zenélés, muzsikálás fúvószenei változatát.

 

A Kispesti Obsitos Fúvószenekari Egyesület 2008 februárjában alakult, a Magyar Honvédség, a Vám- és Pénzügyőrség, a Határőrség, Rendőrség és a Tűzoltóság nyugállományba vonult hivatásos fúvós zenészeiből. A zenekar a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2015 óta rendezi meg a Dél-pesti Fúvószenekari Találkozót.
 
Budapest, 2023.05.21.

--

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!