Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
Első hellyel díjazták a KMO BabaArt rendezvényét

Március 1-jén a Budai Vigadóban sajtótájékoztató keretében számolt be a Kultúrházak éjjel-nappal című programsorozatról Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a rendezvény főszervezője; Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, az NKA alelnöke, a rendezvény fő partnerének és médiatámogatójának képviselője; valamint Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúrért Felelős Államtitkársága Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője. A sajtótájékoztató lezárásaként átadták az idei pályázatok győzteseinek díjait is, ahol a szakmai innovációs pályázat győztese Csóka Eszter (KMO) BabaArt rendezvénye lett.

A szakmai innovációs pályázat elsősorban a művelődési intézményeknek szólt. A zsűri olyan, példaértékű gyakorlatokat díjazott, melyek szélesítették az élő zene és a közönség találkozásának lehetőségeit az adott közművelődési intézményekben. A fődíjat Csóka Eszter a kispesti KMO Művelődési Ház munkatársának BabaArt Művészeti Napok és Szakmai Konferencia című pályázata érdemelte ki. A második díjat a Tárnoki Művelődési Ház munkatársa, Vasváriné Élő Katalin Jam Party című pályaművének ítélte a zsűri. A harmadik helyezést a Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár Zene másképp – beszélgetés a zenei világ neves szereplőivel (hangmérnökök, menedzserek, szakírók, szövegírók) című pályázata nyerte.

Tekintsék meg a IV. BabaArt rendezvényen készült összefoglaló videókat:

 

-- 
Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!