Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
Mácsai Pál dicsérő szavai a KMO vendégkönyvében

November 30-án teltházas színházi élményben volt része annak, aki ellátogatott a KMO-ba. Örkény István Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író novelláiból olvasott fel Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, az Örkény Színház igazgatója, közreműködött Lukács Miklós cimbalmon.

Örkény István Egyperces novellák című kötete 1968-ban jelent meg először. Sok sora szállóige, alakjai, helyzetei beépültek nyelvünkbe, gondolkodásunkba. Az egypercesek különös tulajdonsága, hogy nem avulnak el.


A hosszan tartó vastaps és a ráadás novella: Az élet értelme című felolvasása igazolta mindezt. Ehhez persze olyan nagyszerű művészek is kellettek, mint Mácsai Pál és Lukács Miklós.


S persze szükség volt egy kiváló közönségre is, amelyet Mácsai Pál külön kiemelt  - olvasható a KMO vendégkönyvében! 

"Lehet, hogy mások is ilyet írnak, de TÉNYLEG itt volt a legjobb a közönség!"

 

Köszönjük az estét, köszönjük Kispest! 


Fotó: Mácsai Pál színművész,  Lukács Miklós cimbalom művész és Ditzmann Tamás hangmérnök

 

Budapest, 2021. december 3.

 

--

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!