Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
KIS-PESTI NOSZTALGIA Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

FEDÁK SÁRI KAMRASZÍNHÁZI BÉRLET

(A KIS-PESTI KABARÉ – Rejtő Jenő humorszínházi esték folytatásaként)

A Magyarországi Szerb Színház előadásában


Következő színházi bétlet előadásai itt:
FEDÁK SÁRI SZÍNHÁZI BÉRLET 2016/2017

 

Aktuális előadás:

 

2016. június 5. vasárnap 15.00

Párizs Hídjai

Zenés előadás Edith Piaf életéről

Írta: Milosevits Péter – Rusz Milán

Edith Piaf: Varga Klári, Harmonikás: Rusz Milán

Rendező: Milosevits Péter

„Meghalok és annyi mindent mondanak majd rólam, hogy már senki nem tudja ki is voltam valójában. Azt gondolják, ennek nincs olyan nagy jelentősége? Igaz. Mégis bánt ez a gondolat. Éppen ezért, amíg még tudok, beszélni akarok magamról. Vállalva akár a botrány is. Vállalva akár a szánalmat is. De még bármi megtörténhet velem az utolsó számadás napjáig. Jól tudom, hogy ott fenn, kérlelhetetlenül ismételem majd magamnak, mint egyik dalomban: Nem, nem bánok semmit sem.” - Edith Piaf

 

 

A bérlet korábbi előadásai:

 

2016. április 3. vasárnap 15.00

Idegenben keserűbb a sírás – Karády-est

Zenés duett dráma Karády Katalin történetéről

Karády Katalin: Varga Klári Katonatiszt: Rusz Márk Milán

Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida

Zenei vezető: Félix Györgyi

Rendezőasszisztens: Kabódi Szilvia, Prágai Tibor

Rendező: Rusz Milán

Zeneszerzők: Fényes Szabolcs, Hegedűs Tamás, Polgár Tibor, Pete Seeger, Blanter Matvej Isaakovich

Dalszövegírók: G. Dénes György, Kristóf Károly, Mihály István, Nadányi Zoltán, Pártos Jenő

Az UMPA Ügynökség engedélyével

 

2016. május  8. vasárnap 15.00

Jávor „Pali” utolsó mulatása

Jávor Pál: Benkő Péter

Írta, rendezte és a cigányzenészt játssza: Rusz Márk Milán

Prímás: Lakatos Mihály, Mikó István, Suki István, Fehér Gyula

Jelmez: Kovács Yvette Alida

Rendezőasszisztens: Kabódi Szilvia

„A színészi pálya kapujában azt tapasztaltam, hogy a magyar ember elfelejtette, hogyan kell igazán szeretni, a magyar pap elfelejtette, hogyan kell teljes valónkkal imádkozni az Úrhoz. Nagyot merten álmodni, elhatároztam, hogy megmutatom nekik, hogyan kell mindezt megélni.” - Jávor Pál

 

 

Belépődíj:

2.000,- Ft/alkalom (előadás hetében), 1.500,- Ft (elővételben)

 

További információ: P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9752/0106, 20/339-7585, email: p.toth@kmo.kispest.hu

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!