Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Programok Főoldalra Vissza
ÚJRA KISPESTEN A KOCKA TÁBOR Tábor
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

Életkor: 5-13 éves korig

 

Időpontjai: I. 2020. július 20-24. hétfő-péntek

Helyszín: KMO Művelődési Központ – Agóra, 1191 Budapest, Teleki u. 50.

 

2015-ben indítottuk útjára a Kocka tábort Pestszentlőrinc szívében, az Eötvös Lóránd Általános Iskolában, 2017-ben már a kispesti nyári programokban is szerepelt a Kocka tábor. A kezdetekben még csak 34 fővel vágtunk neki a tábornak, ám 2019-re a teljes létszám a négyszeresére nőtt. A tanárokkal közösen olyan pedagógiát dolgoztunk ki, ami nem csak a játékról szól, hanem arról, hogyan is tanítsunk játszva. Legyen szó a természetes színekről, vagy éppen az építési arányokról. Hangsúlyt fektettünk arra is, hogy az építmények egyezzenek a valósággal. Alapvető elképzelésünk, hogy a gyermekek játékába nem zavarhatnak bele az audiovizuális eszközök (telefon vagy tablet), de ide sorolhatnánk az internetet is. A játék fejleszt és közösséget teremt, de játék közben barátokkal gazdagodnak a gyermekeink. Nagyon sok tervünk van már, amivel szeretnénk nyitni a családok felé. Keressük azokat a lehetőségeket, amivel megkönnyíthetjük a családok döntését abban, mely táborba írassák gyermeküket vagy gyermekeiket. A játékparkunk majd 800 kiló építőkockát jelent, ami megközelítőleg másfél millió kocka. Idén lesz táborunk 6 éves.

 

Vezeti: Ruzsa István táborvezető és Cinglér Erika pedagógus

A tábor tervezett létszáma: max. 30 fő

 

Jelentkezési határidő: A tervezett létszám beteltéig

 

Bővebb információ: 

Ruzsa István, 70/676-7046, email: info@kockatabor.hu

 

Jelentkezési felület: https://www.kockatabor.hu/jelentkezes/

Jelentkezéseket a létszámkorlátozás miatt a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni!

 

 A táboroztatási tevékenység,
a KMO minősített szakmai területe.

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!