Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Programok Főoldalra Vissza
Egészségnap Prevenció
2020. október 9. péntek 09:00

Egy nap a testi-lelki egészségért

általános iskolás gyerekeknek a KMO-ban

 

A KMO Művelődési Központ 2020. október 9-én 9-13 óráig, a Kispesti Kábítószer Egyeztető Fórummal együttműködve, kerületi egészségnapot szervez, a prevenció jegyében. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával  megvalósuló program keretében a gyerekek több színtéren, a témával kapcsolatos interaktív, prevenciós foglalkozásokon vehetnek részt.

 

Az öt egymást követő ponton az alábbi témákkal és módszerekkel szólítjuk meg a gyerekeket:


Felvilágosító előadás

Varga Dániel- drogprevenciós programvezető

 

Drogprevenciós felvilágosító előadás célja a prevenciós feladatok - azaz ismeretátadás, attitűdformálás - olyan formában valósuljanak meg, ami az elrettentés helyett inkább a megértést, befogadást, valamint az egymás és a közösség felé történő felelősségérzetet erősíti.

A legfontosabb, a fiatalok saját döntéseinek előkészítése, hogy mérlegelési szempontokat kapjanak arra a helyzetre, amikor egyedül kell dönteniük.


Játékos foglalkozás dramatikus elemekkel

Móka Piroska- szociális munkás

 

A foglalkozás során a részt vevő fiatalok ismereteire épülve, alapvetően az ő tudásukat, tapasztalataikat kiegészítve, élményeikre alapozva dolgozunk egy közös témán. Módszerünk interaktív jellegű, dramatikus elemeket alkalmazva a résztvevők aktív részvételén alapul. A foglalkozás szerves részét képezik az olyan szituációs játékok és gyakorlatok, amelyek a szociális kompetenciák fejlesztését célozzák meg.


Lelki egészségünk – vezetett beszélgetés csoportban

Kisberk Melinda- klinikai szakpszichológus

 

A pszichológus által vezetett csoportos foglalkozás fókuszában a pszichés egészség megőrzése, annak technikái, módszerei állnak Emellett az egészségfejlesztést szem előtt tartva nem csak az illegális, hanem a legális drogokról (gyógyszer, cigaretta, alkohol), viselkedéses függőségekről, illetve a helyes táplálkozásról és a rendszeres testmozgás élettani és pszichés előnyeiről is beszélgetünk a gyermekekkel, fiatalokkal.


Közös alkotás- óriás kollázs készítés

Kisberk Ágnes- szociálpedagógus

 

A kollázs témája a lelki és testi egészségünk. A közös alkotás élményével és a nap eseményeiről történő kötetlen beszélgetéssel szeretnénk a gyerekeket aktivizálni. Az óriás kollázs a nap végén mindenki számára megtekinthető, a szervező Facebook oldalán a későbbiekben is elérhető lesz.


Sport - tánc

Koncsik Tibor - elnök Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület

Fekete Zsolt- tánctanár

 

Testi egészségünk megőrzése érdekében mozgásos foglalkozással várjuk a gyerekeket. A fiatalok választhatnak az egyidőben zajló két foglalkozás között. Az egyik teremben labdarúgással kapcsolatos ügyességi versenyek lesznek, aminek nem követelménye az előzetes jártasság a labdajátékban. A másik teremben a gyerekeket hip-hop tánctanár várja, ahol egy rövid koreográfia elsajátításával lehetnek gazdagabbak a táncolni kedvelő fiatalok.


 

A mozgásos programok a KMO Mozgásműhelyében (Szabó Ervin u. 4. ) lesznek, mely a KMO-tól 3 perces sétával érhető el.

Az egyes foglalkozások 35 percig tartanak, és a diákok ezeket egymás után teljesítik.

  

5-8. évfolyamos osztályok jelentkezését várjuk!

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 30.

 

Helyszín: KMO Művelődés Központ (1191 Budapest, Teleki u. 50.) és Mozgásműhely Szabó Ervin u. 4.

 

 

A részvétel ingyenes.

 

  

Jelentkezés és további információ:

Szűcsné Gajárszky Vera, tel.: 282-9752/0106 m., email: szucsne.vera@kmo.kispest.hu

 

 

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

 


 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!