Műfajok
Helyszínek
×
Arnaldur Indridason: Vérvonal - Felnőtt

Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnak nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnek régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló.
Egyszerűen vezetett, logikusan felépített krimi, ahol fokozatosan, a bizonyítékok egymásra építésével jutunk el a megoldáshoz. Közben családi borzalmakat, egymással összefonódó rokoni szálakat, orvosi-tudományos magyarázatot ismerhetünk meg.
A kiváló izlandi thriller – amely a genetikai információval való visszaélés problémájával foglalkozik – meggyőző ereje avatott kézzel létrehozott, sötét és rejtélyes atmoszférájában rejlik, ami a történet mindkét, fokozatosan egymásba fonódó szálát áthatja. Arnaldur Indridason detektívregényének filmadaptációjában a főszerepet a Hideg fényből is ismert kitűnő színész, Ingvar E. Sigurdsson játssza.

Arnaldur Indriðason izlandi krimiíró Izland fővárosában, Reykjavíkban született. Nagyapja költő, az apja pedig író volt. Ő a helyi egyetem történelem szakán végzett 1996-ban, 35 évesen. Majd újságíróként, forgatókönyvíróként dolgozott.
Első regénye (Synir duftsins) 1997-ben jelent meg, ebben már Erlendur felügyelő a főszereplő. Könyvei eddig harminc országban jelentek meg. 2002-ben (a Vérvonallal) és 2003-ban (a Kihantolt bűnökkel) is elnyerte a a skandináv krimiírók szövetségének díját.

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!