Műfajok
Helyszínek
×
Leiff Persson: A sárkányölő - A Bäckström-sorozat második kötete - Felnőtt

Leiff Persson: A sárkányölő - A Bäckström-sorozat második kötete

A Bäckström-trilógia első kötete, A Linda-gyilkosság 2014-ben elnyerte az év legjobb skandináv krimijének járó Petrona-díjat. A Linda-gyilkosságban megismert Bäckström felügyelőt újabb rejtélyes emberölés foglalkoztatja, melyet a stockholmi repülőtér közelében követtek el. Mindemellett Bäckström életét az orvosa is igencsak megnehezíti, aki szigorúan figyelmeztette, hogy ha nem hagy fel egészségtelen életmódjával, annak nagyon hamar igen rossz vége lesz. Miközben folyik a nyomozás az első ügyben, különös gyilkossági esetet bíznak Bäckströmre, aki kezdettől fogva gyanúsnak találja a körülményeket. A vizsgálatok előrehaladtával gyanúja megalapozottnak bizonyul, és kiderül, hogy a két gyilkosság között egyértelmű összefüggés van. A felügyelő komoly kockázatot vállalva váratlan irányba tereli az ügy felderítését célzó nyomozást.


Leif G. W. Persson alaposan ismeri sikerregényei tárgyát, a svéd bűnözést és bűnüldözést, merthogy jó néhány évig a svéd rendőrség kriminológus szakértője volt. Írásai betekintést kínálnak a svéd bűnüldözés titkos zugaiba, ahol - mint a legtöbb hétköznapi munkahelyen - mindennapos a korrupció, a fegyelmezetlenség és sok egyéb emberi gyarlóság. Bäckström főfelügyelő személyében igazi antihőst bocsátott útjára a szerző. A krimisorozat előbb Svédországban, majd szerte a világon óriási sikert aratott: több millió példány kelt el belőle. A sok szuperhős után kimondottan üdítő egy ilyen ellenszenves, ám igen szórakoztató fickóról olvasni, mint Bäckström.

2022. június

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!