Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Önkormányzati intézkedések a koronavírus-járvány idejére

Kispesten is megalakult és megkezdte munkáját a helyi operatív törzs, amely konkrét intézkedéseket hozott, valamint ajánlásokat fogalmazott meg a koronavírus-járvány idejére. A kispesti opartív törzset Vinczek György alpolgármester vezeti – tájékoztatta lapunkat Bernát Péter, a Polgármesteri Kabinet Iroda vezetője.

A koronavírus elleni védekezés már hetekkel ezelőtt megkezdődött, amikor is az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények bölcsődék, óvodák, iskolai konyhák megkapták a megelőzéshez szükséges fertőtlenítő szereket és szájmaszkokat. Ezen kívül a Polgármesteri Hivatal munkatársai is, akik napi ügyfélfogadási munkát végeznek, szájmaszkot és kézfertőtlenítőt kaptak.

 

A járvány előrehaladtával, a megbetegedések számának növekedésével egy időben újabb intézkedéseket, intézetlátogatási szabályokat vezettek be a Kispesti Egészségügyi Intézetben, ahol automata kézfertőtlenítőket helyeztek ki több helyen.

 

A napokban felállított kispesti operatív törzs első intézkedései között szerepelt, hogy a Kispesti Uszoda vizének klórtartalmát megnövelték, illetve kézfertőtlenítőket helyeztek ki az intézményben.

 

Az önkormányzat által szervezett nyári diákcsere- és testvérvárosi programot szervezését május 15-ig felfüggesztették.

 

A koronavírusról és a fertőzés megelőzéséről részletes tájékoztatóanyagokat tettek ki az önkormányzat honlapjára, kispest.hu-ra és a város Facebook-oldalára, a Kispest Városra.

 

Visszavonásig elmaradnak az önkormányzat nyilvános rendezvényei, sporteseményei, így a nemzeti ünnepen, március 15-én való megemlékezés is.

 

Papíralapú lakossági tájékoztató, füzet készül, amelyet minden kispesti háztartásba, szociális, oktatási, nevelési intézménybe eljuttat majd az önkormányzat.

 

Gajda Péter polgármester külön kiadású Polgármesteri Hírlevélben is tájékoztatást ad.

 

A kispesti piacokon – Wekerletelep és Kossuth tér – kifüggesztették az önkormányzat tájékoztatóját a járványról és a megelőzésről.

 

Magánrendezvények, esküvők után fertőtlenítő takarítást rendeltek el a Polgármesteri Hivatalban.

 

Korlátozást rendeltek el az időseket ellátó kerületi intézményekben (nyugdíjasház, nappali ellátást végzők), illetve felkészültek a folyamatos fertőtlenítésre.

 

Mindezeken kívül a civileknek is azt ajánlják, hogy ne tartsanak nagyobb létszámú rendezvényeket, kerüljék a tömeget és mellőzzék a kézfogást!

 

A kerületi operatív törzs munkájáról és intézkedéséről folyamatosan tájékoztatást adunk. 

 

forrás: kispest.hu

 

--

KMO Művelődési Központ
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!