Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Drogprevenciós program a kábítószer-ellenes világnapon

A KMO Művelődési Ház Mondj nemet! komplex programjának keretében, drogprevenciós csoportfoglalkozásokat, K.I.A.B.Á.L társasjáték-képzést, prevenciós egészségnapot, szülők részére érzékenyítő tréningeket, továbbá diákok részére drogperevenciós színházi előadásokat szerveztek 2019. március 5-től június 26. között. A szerdai programzáró prevenciós napon, több mint száz gyermek vett részt. 

Az eseményre kilátogató Vinczek György alpolgármester, aki évek óta figyelemmel kíséri a KMO-ban futó drogprevenciós munkát, és egyben a 2017-ben alakult kispesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumról (KEF) vezetője is, kérdésünkre elmondta: a KMO már mintegy két évtizede foglalkozik drogprevencióval a Mondj nemet! program keretében. A program az általános- és a középiskolás diákokat célozza meg. Tavasz óta pedig kiemelten foglalkozik az intézmény a prevencióval egy állami/minisztériumi támogatással indított programsorozat keretében. Lényege, hogy minél több gyerekhez elérjenek, felhívják a figyelmet a megelőzésre a különböző korcsoportokban. A különböző módszerek – a K.I.A.B.Á.L. társasjáték, a felvilágosító munka, a művészetterápia, az ifjúsági klub – mind-mind azt szolgálják, hogy foglalkozzanak azokkal a fiatalokkal, akik úgy érzik, hogy konkrétan segítségre szorulnak, mert már valamilyen módon kapcsolatba kerültek a kábítószerekkel, illetve azokkal is – ők vannak túlnyomó többségben – akik csak veszélyeztetettek, mint minden mai fiatal, és ők ki se próbálják. Arra irányul a prevenció, hogy milyen más hasznos elfoglaltságot lehet felkínálni a gyereknek, hogy eszébe se jusson, kábítószerre van szüksége ahhoz, hogy boldogan éljen – összegzi az alpolgármester. 


A prevenciós program pályázati menedzsere, Kisberk Ágnes, szociálpedagógus, gyógypedagógus beszámolt arról, hogy ezen a záró eseményen két helyszínen zajlottak a foglalkozások. A KMO Mozgásműhelyének tornatermében a Kispesti Labdarúgást Támogató Egyesület szervezésében, Kimmel Zsolt vezetésével focikupát tartottak 36 alsó tagozatos gyereknek, míg a művelődési ház főépületében 5 állomásos programot szerveztek 86 felső tagozatos gyereknek.

Az első helyszínen Markó Mónika, a KMO munkatársa tartott kézműves-foglalkozást, ahol a nap témájához kapcsolódó emléktárgyat készíthettek maguknak a gyerekek.

 

A második helyszínen öt 2x2 méter nagyságú kép várta a gyerekeket, amelyeket gondolatébresztőnek szántak a függőségekről. Ezen a helyszínen a gyerekek interaktívan, ülve-fekve beszélgethettek a témáról.

 

A harmadik és a negyedik állomásokon Dobák Szilvia, a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársa és Varga Dániel, a Köztes Átmenetek Nonprofit Kft. drogpreventora mutatta be a K.I.A.B.Á.L. társasjátékot. 


A Kispesti Család és Gyermekjóléti Központ munkatársai, Bartáné Kolesza Mária, Turi Lilla és Sármai Kornél játékos, interaktív drogprevenciós foglalkozást tartottak.

 

Kisberk Ágnes kérdésünkre elmondta, az elmúlt időszakban nemcsak a gyerekekkel, gyerekeknek tartottak foglalkozásokat, hanem ebbe a munkába bevonták a vállalkozó szülőket is, akiknek érzékenyítő foglalkozásokat tartottak. A szülők aktívan vettek részt ezeken, volt, aki minden találkozáson részt vett. 

 

forrás: Kispest.hu

 

 -- 

Kispesti Művelődési Központ
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu 
Web: http://www.kmo.hu

Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Csatlakozzon Instagram oldalunkhoz: KMO Instagram oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!