Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
BABA ART - MŰVÉSZETEK KISEBBEKRE HANGOLVA

A KMO Művelődési Ház minden hónapban babaszínházi előadással várja legkisebbeket, 2012 óta a 30-nál több előadáson 2200 néző vett részt. Minden évad kiemelt jelentőségű eseménye a BabaArt Művészeti Napok és Szakmai Konferencia. Idén 2017. november 5-6-án kerül megrendezésre, immár hatodik alkalommal.  A program  célja, hogy a különböző művészeti ágak egy lépéssel közelebb kerüljenek a kicsikhez, megteremtve az első találkozás lehetőségeit: bábszínházi, a képzőművészeti, irodalmi és a zenei élmények sokaságát.

Minden alkalommal művészeti játszóház várja a gyerekeket, mely számos játéklehetőséget rejt. A rendhagyó szín és formavilág, a kézzel készített játékok, sok-sok tapasztalat lehetőségét kínálják, melyek élmények és tanulás határán találkoznak.

A rendezvény első napján kiállítás (művészeti élmények kicsikre hangolva – fotó kiállítás), babaszínház  (KÖRFORGÁS - a Aranyszamár Bábszínház babaszínházi előadása) és művészeti játszóház  (látom, hallom, érzem- értem) várja az érdeklődő családokat. 

A BabaArt rendezvény 2016-ban szakmai innovációs díjat nyert a Kultúrházak éjjel-nappal keretén belül

A BabaArt egy fontos szakmai találkozópont minden évben, egy izgalmas, hömpölygő tapasztalatcsere minden szakember számára. A konferencián több szakma képviselői találkoznak: színházak, könyvtárak, művelődési házak, múzeumok szakemberei. A bölcsődei, védőnői ellátórendszerben dolgozók, felsőoktatás tanárai és hallgatói valamint könyvkiadók képviselői.

A konferencia hatóköre évről évre bővül: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont, Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Eötvös Loránd Tudomány Egyetem-TÓK, Magyar Bölcsődék Egyesülete, Zsigmond Király főiskola, V, VI, VIII, XI, XIII., XV, XVIII, XIX, XVII, XXII., művelődési házak, könyvtárak, bölcsődék, védőnői szolgálatok, Móra Könyvkiadó, önkormányzatok munkatársai vesznek részt.  


HASZNOS HIVATKOZÁSOK

Jelentkezés a konferenciára online felületünkön: 
http://www.kmo.hu/rendezveny/330/vi.-baba-art---muveszeti-napok-es-szakmai-konferencia#regisztracio


 

A lakossági és szakmai programokról bővebb információ:
Csóka Eszter, tel.: 30/855-3146, email: artcsooka@gmail.com 


Rendezvényünk Kispest Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Népművelők Egyesülete támogatásával valósul meg.

        

 

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!