Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Mihály napi búcsú a szüret jegyében

Idõpont: 2013. szeptember 28-29. 
Helyszín
: XIX. ker, Templom tér



MIHÁLY-NAPI BÚCSÚ
a szüret jegyében

Évek óta hagyomány Kispesten, hogy szeptember végén megrendezésre kerül a Szent Mihály-napi búcsú, mely idén a szüret jegyében telik. Az elõzõ évektõl eltérõen nemcsak szeptember 28-án, hanem 29-én is lesznek események. Változatos színpadi programokkal, neves mûvészekkel, számtalan kiegészítõ vigassággal búcsúztatja a nyarat a Kispesti Önkormányzat és a KMO Mûvelõdési Ház a kispesti Templom téren.

A szombati nap 10.30-tól vásári forgataggal indul. Lesznek gólyalábasok, magyar pásztorkutya bemutató, Kolompos koncert és táncház (Vitéz Levente). 13 órakor lép fel a KMO Obsitos Fúvószenekara, mely idén ünnepli 5. születésnapját. A gyerekek nagy örömére az Eszterlánc mesezenekar zenés gyermekmûsorával szórakoztatja majd a kicsiket és nagyokat egyaránt. Délután pedig Derzsi György és Szeredy Krisztina zenés szüreti mûsorát tekinthetik meg a Templom térre látogatók.

Jókedv, bor és népzene nélkül viszont nem búcsú a búcsú. A humorról idén „Kató néni”, azaz Ihos József, a népzenérõl a Felszállott a páva díjazottjai, Berecz István és Kacsó Hanga gondoskodnak. Tihanyi-Tóth Csaba és Bognár Rita vidám zenés mûsora - a Borban az igazság - pedig jó hangulatot teremtenek a borkóstolókhoz.

A színpadi mûsoron kívül kiegészítõ programmal kedveskednek a szervezõk:

Lesz állatsimogató, futószáras póni lovagoltatás, üsztürü rakás, széna rakodása alföldi lõcsös kocsira, szõlészeti – borászati bemutató, vásári mutatványosok (muzsikus, kikiáltó, óriásbábos, gólyalábas artista), papírszobrász, arc és hennafestés, kézmûves játszóház, fakörhinta, Kvízkaland, kirakodóvásár, Paprika Jancsi csúzlizdája, népmese sátor, népi játszóház a Kispesti Kaszinó udvarán.

A szombati napot a Tükrös zenekar és táncház "kamara muzsikálása" zárja. 

Vasárnap 20 órától színes folklór mûsor, néptánc, élõ népzene lesz látható és hallható a Templom téren, ahol közremûködnek a helyi általános iskolák néptánccsoportjai és a Bihari Táncegyüttes. 21.30-kor pedig közös tûzgyújtás a „Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” programhoz kapcsolódóan.

A rendezvény idõrendi bontásáról itt olvashat


--
Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!