Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
ÚJÉVI KONCERT A KMO-BAN!

A KMO Művelődési Házban immáron négy éve hagyomány, hogy január elején egy emelkedett hangulatú koncerttel nyitják az Újévet. A koncert iránt igen nagy az érdeklődés, hiszen a szervezők minden évben népszerű előadókat hívnak meg. Idén a jó hangulatról és színvonalról többek között Kerényi Miklós Máté és Vágó Zsuzsi, a Budapesti Operettszínház művészei gondoskodnak majd.

A 2017. január 8-án 17 órakor kezdődő rendezvény első részében fergeteges operett és musical gálát hallhat a közönség, melynek résztvevői Kerényi Miklós Máté és Vágó Zsuzsi a Budapesti Operettszínház művészei.

A második részben pedig a 10 éve a KMO Művelődési Házban működő Obsitos Fúvószenekar ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A koncerten többek között elhangoznak neves szerzők darabjai, musical és operett dalok, filmzenék és slágerek.

A koncert műsorvezetője: Zelinka Tamás


Ne feledje! Január 8-án 17 órától Újévi koncert a KMO-ban!
Jegyek kaphatók a KMO Művelődési Házban!


P
rogramunkról itt olvashat bõvebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!


-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!