Sajtószoba Főoldalra Vissza
CSÍK ZENEKAR KONCERT 2014-ben elsõként a KMO-ban!

Idõpont: 2014. március 1. szombat 20.00
Helyszín: 1191 Budapest, Teleki u. 50.


2014-ben Budapesten elõször Kispesten ad koncertet
a Kossuth-díjas CSÍK Zenekar

 

2014. március 1-jén 20 órától másfél órás álló koncertet ad a méltán népszerû együttes a rajongóinak a KMO Mûvelõdési Házban. A negyed százados születésnapját ünneplõ CSÍK Zenekar a magyar népzenei élet meghatározó és elismerten népszerû együttese lett. Az évek alatt több szakmai díjat is kiérdemeltek. Ezek közül az egyik a 2007-ben kapott FONOGRAM díj, a „Senki nem ért semmit” címû aranylemezükért. A másik elismerés pedig a 2013. áprilisában átvett Kossuth-díj.


Az évad koncertje - CSÍK ZENEKAR

Amikor megalakultak 1988-ban, táncházakban játszottak és autentikus népzenét játszó kísérõ zenekarként arattak sikereket. Ám az évek elteltével egy olyan népzenei új stílust alakítottak ki, amely jószerivel csak õket jellemezte. Ez azt jelentette, hogy a zenei repertoárjukba egyre inkább világzenei elemeket is beépítettek és ez az új irány nagy sikert hozott az együttesnek.

Ezután újabb nyitás történt, ugyanis más együttesek számait elkezdték népzenei hangszerekkel és dallamokkal átdolgozni - szívesen dolgoztak együtt például a Kispál és a Borz vagy a Quimby zenekarokkal. Az utóbbi formáció egyik sikeres dalát átformálva váltak igazán ismertté. A „Most múlik pontosan” címû szám énekesük, Majorosi Melinda elõadásában különleges élményt adott a hallgatóságnak.

Manapság egyre nagyobb létszámú közönség elõtt játszanak, rajongó táboruk száma egyre nõ. Tavaly decemberben, a SYMA csarnokban tartott jubileumi nagykoncertjükön adtak nagy sikerû mûsort több neves mûvésztársukkal együtt.

Mûvészetüket korosztálytól függetlenül kedvelik az emberek. Koncertjeiken a fiatalokat és az idõsebb korosztály képviselõit is rabul ejtik tehetségükkel és az együttzenélés fantasztikus hangulatú élményének átadásával.

A Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház egy nagy tradícióval rendelkezõ, közmûvelõdési intézmény, mely több mint 90 esztendeje áll a kultúra és a közmûvelõdés szolgálatában. Nemcsak a kerületben, hanem Dél-pesti viszonylatban és fõvárosi szinten is az egyik leglátogatottabb közmûvelõdési intézmény, mely programjaival az igényes kultúra közvetítésre törekszik.

A CSÍK Zenekar tagjai immár harmadik alkalommal látogatnak el Kispestre. Az elõzõ két alkalommal telt ház elõtt adtak felejthetetlen koncertet a lelkes közönségnek.

A KMO Mûvelõdési Ház munkatársai remélik, hogy most sem lesz ez másképp, és szeretettel várnak március 1-jén 20 órakor mindenkit, aki egy igazán jó hangulatú, igényes zenei élmény részese szeretne lenni.

További információ a KMO Mûvelõdési Ház weboldalán: www.kmo.hu.


--
Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50.
Telefon: 282-9752/0108
Fax: 282-9752/0113
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu

Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 Elégedettségmérés


Nyitott Könyvespolc a KÖKI Terminál II. emeletén!

 

KMO Művelődési ház

1191 Budapest, Teleki u. 50.
Tel.: 282-9736, 282-9826
Fax: 282-9752/0113
e-mail: kmo@kispest.hu
honlap: www.kmo.hu

Nyitva tartás:

hétfő-péntek: 8.00-21:00
szombat-vasárnap: rendezvénytől függően