TANFOLYAMESŐ 2016-BAN IS A KMO SZERVEZÉSÉBEN
2016 januárjától számos új és régi tanfolyammal várjuk a KMO Művelődési Házba és a KMO Mozgásműhelyébe érkező mozogni, táncolni és tanulni vágyó érdeklődőket. Már most szeretnénk egy kis áttekintést adni az újonnan induló foglalkozásokról, hiszen van olyan tanfolyam, ahol a jelentkezők akár 50%-ot is megspórolhatnak a tanfolyam árából.

A latin ritmusok iránt érdeklődőknek a január 7-én induló kezdő Salsa tanfolyamot (karácsonyi akciós árak), a szexisebb mozdulatokat kedvelő hölgy vendégeinknek pedig a január 20-án kezdődő Reggaeton 4 alkalmas foglalkozását ajánljuk. Újdonságként január 16-tól indul az Aviva-torna tanfolyamunk, mely kifejezetten nőknek szól.  Az egyedi gyakorlatok hatására a fokozott vérkeringés több hormont, oxigént juttat a női szervekbe. Ennek eredményeként indul meg a gyógyító tevékenység, a hormonális egyensúly helyreállása.

2016 januárjában – a mozgásos- és tánctanfolyamok mellett – nyelvtanfolyam és nyelvvizsgáztatás (megfelelő létszám esetén) is indul óvodásoknak, általános iskolásoknak, középiskolásoknak és felnőtteknek.  Komplex felkészítés az írásbeli és a szóbeli nyelvvizsgára (államilag elismert közép-, és felsőfokú) angol és német nyelvekből az Oxford Nyelviskolával.

Azonban azok az érdeklődők is megtalálhatják a számításukat nálunk, akik szeretnének hatékony tanulási technikákkal, trükkökkel megismerkedni, akik szeretnék önbizalmukat fejleszteni. A Hatékony tanulás tanfolyamunk január 25-től (jelentkezési határidő: január 8.) 6-8 fős csoportokban add erre lehetőséget.

Az érettségi ugyan még messze van, de márciustól Készülj fel a magyar érettségire címmel 6 alkalmas foglalkozással próbálunk segíteni valamennyi diáknak, hogy az akadályokat könnyedén vehessék.

A február is tartogat érdekességeket, hiszen február 6-tól 10+2 alkalmas Fotósuli, február 10-től pedig Gitársuli is indul a KMO-ban, de ne feledkezzünk meg a „golyók” szerelmeseiről sem, hiszen február 15-én új kezdő Kettlebell (Bemutató óra: február 10.) csoportban mozgathatjuk meg a súlyokat.


Valamennyi tanfolyamunkról, foglalkozásainkról bővebb információt itt találnak:
http://www.kmo.hu/tanfolyam/


--

 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna 

 

 

 

 Elégedettségmérés


Nyitott Könyvespolc a KÖKI Terminál II. emeletén!

 

KMO Művelődési ház

1191 Budapest, Teleki u. 50.
Tel.: 282-9736, 282-9826
Fax: 282-9752/0113
e-mail: kmo@kispest.hu
honlap: www.kmo.hu

Nyitva tartás:

hétfő-péntek: 8.00-21:00
szombat-vasárnap: rendezvénytől függően