Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
MI FÁN TEREM A STRATÉGIA?

IV. Kispesti Üzleti Találkozóját tartja március 23-án pénteken a Kispesti Önkormányzat megbízásából a KMO Művelődési Ház. A Mi fán terem a stratégia címmel megszervezett konferencia nemcsak vállalkozóknak szól, hanem mindazoknak, akik szeretik előre megtervezni a munkafolyamatokat, háztartási kiadásaikat, fejlesztési lehetőségeiket, s ehhez szeretnék tudni a protokoll mintákat is.

 

A Dél-Pesten élő vállalkozók, intézményekben dolgozók már bizonyára várják a Kispesti Üzleti Találkozót, miután az elmúlt három évben is sokan voltak kíváncsiak erre a tavasszal megrendezett fórumra. Az idén is hasznos információkkal lesznek gazdagabbak azok, akik eljönnek március 23-án pénteken 10-14 óra között Kispestre, a KMO Művelődési Házba (XIX., Teleki u. 50.).

Ebben az évben MI FÁN TEREM A STRATÉGIA címmel szerveződik a fórum. GAJDA PÉTER polgármester köszöntője és BURÁNY SÁNDOR országgyűlési képviselő megnyitóját követően szakmai előadásokra kerül sor. 10.30-10.55: MADAR NORBERT üzletágvezető (GKI Digital Kutató és Tanácsadó Kft.), STRATÉGIA NÉLKÜL NEM MEGY – A tudatos tervezés és ami mögötte van (Tippek és tévhitek elemzői szemszögből a helyes kérdésfelvetéstől, a célok kijelölésén át, egészen a számokra alapozott döntéshozatalig!), 11.00-11.20 DR. MARCZI ERIKA - A VÁLLALKOZÁS KOCKÁZATA – A KOCKÁZAT VÁLLALÁSA – A kockázatok jogi, műszaki, makró és mikró gazdasági, humán, tőke viszonylatai és azok kezelésének lehetséges módjai – cégvezető (Diamonds International Corporation Magyarország Kft.), 11.30-13.00 GÖRÖG IBOLYA, ÜZLETI PROTOKOLL - protokoll szaktanácsadó (G-Protokoll Bt.), 13.00-13.30 Kérdések, vélemények, 13.30-14.00 Szendvicsebéd, eszmecsere.

Azoknak, akik tovább szeretnék folytatni kötetlen módon a beszélgetést, tapasztalatcserét, - idén nem báli környezetet, hanem - egy különleges alkalmat biztosítunk a számukra, a május 25-i zenés borkóstoló-estünkkel, amelyre jegyek már kaphatók!
A találkozóra - a helyiség korlátozott befogadóképessége miatt - várjuk a jelentkezők regisztrációit a következő email címen: p.toth@kmo.kispest.hu, vagy a KMO honlapján!

 

 

Programunkról itt olvashat bővebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!

 

 -- 

 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 

 

 

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!